2010. július 28. | 11:10
"Ismét csalódnom kellett az emberekben" - kipakolták Zalatnay Cini otthonát!
Jöttek és mindent vittek a végrehajtók Zalatnay Cini tárnoki otthonából. Tették mindezt annak ellenére, hogy a szerződés azt látszik alátámasztani, hogy az énekesnő nem tartozik a tőle sok millió forintot követelő K. Zoltánnak. Cini az eljárás alatt nem tartózkodott a házban.

Zalatnay Sarolta háza szinte üres maradt: kipakolták a teljes konyhabútort, de elvitték többek között a mosógépet és az ülőgarnitúrát is. Bár Gerényi Kati, az énekesnő menedzsere megpróbált megoldást kieszközölni a követelő felekkel, falakba ütközött. K. Sándor, aki hárommillió forintot követel az énekesnőtől, engedte volna, hogy a bútorok az árverésig maradjanak a helyükön, de a másik érintett, K. Zoltán édesanyja hajthatatlan maradt, így a házban kijelölt ingóságok kocsira kerültek.

Zalatnay Sarolta nem marad bútor nélkül, mivel a felháborodott helyiek a hír hallatán összefogtak, és a polgármesterrel karöltve bútorszerző akciót indítottak.

"Barátaimnál vagyok, mivel nem szívesen nézném végig, hogy feldúlják az otthonomat" - mesélte a Napi Ásznak Zalatnay Cini, aki Niki lányát kérte meg, hogy legyen jelen a végrehajtási eljárás során.

Niki a napilapnak elmondta: szomorú, amiért végig kell néznie, hogyan pakolják ki az otthonukat. "Sajnos, ismét csalódnom kellett az emberekben, de be kell látnom, hogy nem vagyunk egyformák. Tudomásul veszem, hogy vannak olyan emberek, akiket a bosszú éltet, és ennek leple alatt bármire képesek, még akkor is, ha cselekedetük ellentmond a logikának" - tette hozzá.



 STOP
Forrás: STOP/Napi Ász












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?