2010. július 28. | 12:21
Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Szeméremsértés közterületen

A meleg idő mellékhatásaként Budapesten megjelentek a közterületen szexelő párok. A napokban egy fotós sorozatot lőtt egy dunaparti párról, mások pedig a Király utcában futottak akciózókba.

A STOP megkérdezte a Fővárosi Önkormányzatot, városszintű problémát okoznak-e a közszeméremsértők, ám az intézmény sajtóosztálya a Fővárosi Közterület-felügyelethez irányított minket, mondván, az ügyben ők az illetékesek.

A közterület-felügyelet sajtóreferense kérdésünkre elmondta, a jelenség minden bizonnyal létezik, de járőreik nem nagyon találkoznak ilyen esetekkel. Nem szoktak bejelentést kapni aktusba bonyolódott emberekről, sem kollégáiktól, sem civilektől. A STOP érdeklődésére azt a választ kapta: a közerkölcs megsértői leggyakrabban feltehetőleg olyan helyen vétenek a szemérem ellen, ahol sok a fa - így például a Margitszigeten, a Népligetben és a Városligetben.

Egy szabadtéri szórakozóhely előtt a közelmúltban, valamelyik hajnalon készült fotósorozat egy fiatal párról, akik a fák között, részben meztelenül bonyolódtak aktusba. Együttlétükben az sem zavarta őket, hogy az eseményeket egyre többen követik figyelemmel, valaki pedig meglehetősen közelről kattintgatja fényképezőgépét.

Másik, kirívó eset volt a Király utcai intimitást megörökítő videofelvétel, amely szintén egy fiatal pár akcióját ábrázolta: a fiatal férfi kezével matatott teraszkorlátnak döntött társnője nadrágjában. Az elkövetők feltehetőleg nem voltak józanok, hiszen csak egy idő után vették észre a vihogó, filmet rögzítő járókelőket.

2008-ban egy pécsi történet borzolta a kedélyeket: a Széchenyi téren, a bíróság épületével szemben több mint tíz percig töltötte kedvét egy pár a padon. Olyannyira elmélyültek egymásban, hogy nekik sem tűnt fel: valaki a szemben lévő padról videózza őket. Voltak azonban, akik tudták, hogy produkálniuk kell magukat - a fővárosi Hősök terén is forgattak már pornót; valószínűleg ez az eset váltotta ki a legnagyobb felháborodást.

A STOP a rendőrséget is megkereste az üggyel kapcsolatban. A BRFK sajtóosztálya arról tájékoztatott: a közterületen folytatott nemi aktus a Szabálysértési Törvény alapján büntethető. Amennyiben a tettesek "magáncéllal vannak ott", közerkölcs megsértése szabálysértés állapítható meg, aminek vizsgálata önkormányzati hatáskör. Tettenérés esetén a rendőr helyszíni bírságot szabhat ki vagy feljelentheti a személyeket és a feljelentést az önkormányzathoz kell továbbítani.

Amennyiben az elkövetők valamelyike prostituált, és tettenérik őket, tiltott kéjelgés miatt őrizetbe veszik az illetőt, a bíróság pedig gyorsított eljárást folytat le. A nem prostituált személyt feljelentik, szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalma miatt. Ez az eset akkor valósul meg, ha a nemi aktus védett övezetben történik.


Szerző: -nk-   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?