2010. július 28. | 14:50 | Frissítve: 2010. július 28. | 15:01
Nincsenek túlélők a lezuhant repülőgépen

Mentők kutatnak a roncsok között
Fotó: MTI

A korábbi hírekkel ellentétben úgy tudni, senki sem élte túl azt a szerda reggeli katasztrófát, amelynek során Iszlámábád közelében földbe csapódott az Airblue pakisztáni légitársaság Airbus 321-es repülőgépe: a pakisztáni hatóságok tájékoztatása szerint már 149 ember holttestét megtalálták.

A 202-es járaton külföldiek is utaztak: az áldozatok nemzeti hovatartozása egyelőre nem ismert pontosan, de különböző hírügynökségek értesülései szerint két amerikai, egy német és egy szomáliai állampolgár is életét veszítette az ismeretlen okból bekövetkezett balesetben. A Karacsiból érkező, leszálláshoz készülődő repülőgép pilótáinak helyzetét az esős, ködös időjárás nehezítette.

A baleset helyszínéhez közút nem vezet, a pakisztáni televízióban mutatott képsorok szerint a mentési munkálatokban részt vevők gyalogosan vagy helikopterekről közelítették meg a roncsot. A becsapódás helyszínén sűrű volt a füst, a körülötte lévő erdős terület több helyen kigyulladt. A tüzet azóta sikerült eloltani, de a munkálatokat fel kellett függeszteni az eső miatt. A mentőcsapatok puszta kezükkel vájtak utat maguknak a törmelékek között. Egy rendőrségi tisztviselő, Bin Jamín elmondta, hogy nagyon kevés holttest maradt egyben, így inkább az volt a segítők feladata, hogy a szerteszét heverő testrészeket zsákokba pakolják.

Az Airblue menetrend szerinti járata közép-európai idő szerint 6.43-kor vesztette el a kapcsolatot az iszlámábádi Benazir Bhutto Nemzetközi Repülőtér irányítótornyával. "A pilóta még kiadta az utasítást a leszállásra - tájékoztatott Rehman Malik pakisztáni belügyminiszter. - A gép 792 méter magasan tartózkodott leszállás előtt, majd hirtelen felemelkedett."

Ahmed Muhtar védelmi miniszter közölte, hogy lezárták az irányítótornyot, és egy csoport megvizsgálja a repülőgép fekete dobozát, valamint a torony és a járat között lebonyolított rádióforgalmat.

A pakisztáni kormány egynapos nemzeti gyászt rendelt el csütörtökre az áldozatok emlékére. Eddig ez volt a legsúlyosabb légi katasztrófa pakisztáni területen.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?