2010. július 29. | 06:35
Szerbia tovább tárgyalna Koszovóról
Szerbia további tárgyalásokat javasol Koszovóról az ENSZ-közgyűlésnek szerdán beterjesztett határozattervezetében, jóllehet a hágai Nemzetközi Bíróság a múlt héten úgy foglalt állást, hogy nem sérti a nemzetközi jogot a volt szerbiai tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása.

A belgrádi külügyminisztérium által közzétett határozattervezet leszögezi, hogy az egyoldalú elszakadás nem lehet elfogadható módja a területi viták rendezésének. A dokumentum értelmében az ENSZ-közgyűlés felhívná a feleket, hogy miután "nem sikerült egyetértésre jutniuk Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlenségének következményeiről, (...) párbeszéd útján találjanak kölcsönösen elfogadható megoldást minden nyitott kérdésre a régió békéje és biztonsága érdekében".

A Beta szerb hírügynökség szerint a határozattervezet nem tartalmazza azt az eddig hangsúlyos szerb követelést, hogy nyissák meg újra a tárgyalásokat Koszovó jogállásáról. Pristina erről hallani sem akar, a koszovói albán álláspont szerint a terület státusa eldöntött tény, nincs róla mit tárgyalni.

A szerb külügyminisztérium közlése szerint a határozati javaslatot "nemzetközi szereplők széles körével lefolytatott egyeztetés után" terjesztették elő, "ideértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállamát". A dokumentumban nem említik az Európai Uniót, amely korábban azt javasolta Belgrádnak, hogy a 27-ekkel közösen terjesszen be határozatot az ENSZ-közgyűlés elé Koszovó ügyében.

A szerb külügyi tárca közölte, Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szerdán New Yorkba utazott, ahol Ban Ki Mun ENSZ-főtikárral fog tárgyalni a koszovói helyzetről, illetve a BT-tagállamok ENSZ-nagyköveteivel egyeztet a jövő hétre tervezett, Koszovónak szentelt rendkívüli BT-ülés előtt.

Az ENSZ-közgyűlés azért foglalkozik a hágai Nemzetközi Bíróság döntésével, mert formailag - noha Szerbia volt a kezdeményező - ez a fórum kérte föl a taláros testületet állásfoglalásra. A bíróság megküldte tanácsadó véleményét a szeptember közepén New Yorkban összeülő Közgyűlésnek, ahol majd határozatot fogadnak el a döntés tudomásulvételéről. Várhatóan nem a szerb előterjesztés lesz az egyetlen határozati javaslat a Közgyűlés előtt; hírek szerint a Koszovó függetlenségét pártoló országok is be fognak nyújtani egy határozattervezetet.

Szerbiában csalódottan fogadták a hágai bíróság július 22-i döntését; a tanácsadó vélemény nyomán megfigyelők szerint jelentősen megnőhet a Koszovó államiságát elismerő országok száma. Jelenleg a világ 69 állama ismeri el Koszovót függetlennek, köztük az Egyesült Államok, az Európai Unió tagállamainak háromnegyede - köztük Nagy-Britannia, Franciaország és Németország -, továbbá Törökország, Szaúd-Arábia és Japán.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Erdélyi Mónika: szerintem ez a legüdvözítőbb megoldás
2/5
Négyezer fémdobozt nyelt le az óriási hal
3/5
Újra szerelmes a Barátok közt szépsége
4/5
Ez már tiszta őrület - Lady Gaga újabb akciója
5/5
"Jacknek és nedves álmainak" - autogramot adott a szexbomba


Kereszteljük el együtt a belváros parlagfüvét! - Mit hoz a Margit híd felújítása...

Egyre véresebb a drogháború - az elnök tántoríthatatlan

Kozsó: "Az első találkozás tizedik percében már szeretkeztünk!"

Orbán célja Ukrajna és Lengyelország meghódítása 2012-ben

Tanévkezdési horror: újabb elképesztő részletek! - A rendőrség szerint szakszerű...

Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány



Mátra Maraton hobbi kerékpáros megközelítésben - videó!
A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 16 °C
11 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?