2010. július 29. | 12:02
Késsel gyilkolt az ittas házaló
Megkezdődött annak a ruhaárusként dolgozó férfinek a pere csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon, aki tavaly novemberben Nagyhalászban a gyanú szerint késsel megszúrta a neki pénzzel tartozó vásárlóját, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A vádirat szerint a 28 éves, székelyudvarhelyi lakhelyű K. Géza a nyíregyházi piacon vásárolt ruhaneműkkel házalt a környékbeli településeken. Így tett 2009. november 19-én Nagyhalászban is; a férfi aznapi körútja előtt betért a helyi italboltba, ahol alkoholt fogyasztott.

Röviddel ezután megjelent az 52 éves sértett házánál, akit már korábbról is ismert, mivel több alkalommal adott el neki ruhát. A középkorú férfi azonban nem engedte be házába a fiatalembert, aki elment, de később ismét visszatért az ingatlan elé, s bement oda. Az előszobában találkozott az áldozattal, akivel eddig tisztázatlan körülmények közt dulakodni kezdett; a fiatalember egy késsel az arcán és a nyakán vágta meg az idősebb férfit, s elszaladt.

Az áldozat maga hívta ki a mentőket, de még azok kiérkezése előtt belehalt sérüléseibe; halálát a szakértői vélemény szerint vérvesztéses sokk okozta. A gyanúsítottat a közeli vasútállomáson fogták el a rendőrök.

A tárgyaláson a vádlott többször ellentmondásba keveredett a korábbi, nyomozás során tett vallomásaival. Elmondta: aznap három férfi támadta meg őt a településen, akik elvették a pénzét. Mivel nem maradt pénze, a sértetthez ment el, hogy elkérje a korábban odaadott ruha árát a férfitól.

Állítása szerint, amikor el akarta kérni tőle a mintegy háromezer forintot, a férfi rátámadt, fojtogatta, s a kezében lévő késsel próbálta megszúrni. K. Géza a bíróságon azzal védekezett, hogy a dulakodás közben a földre esett késsel csak az áldozat karját akarta megszúrni, azért, hogy engedje el őt.

A szabolcsi bíróság a szakértők és a tanúk meghallgatása után várhatóan augusztus 10-én hoz ítéletet a perben.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?