2010. július 29. | 11:31
Sértődés és bojkott a Fideszben

Herman István (hermanistvan.fidesz.hu)

Harminchárom tagból állt a feloszlatott füzesabonyi Fidesz-szervezet. Az egykori tagok közül senki sem jelentkezett az újbóli párttagságért - mondta el Herman István országgyűlési képviselő, választókerületi elnök.

Negyven tagot számlál a megújult füzesabonyi fideszes képviselőcsoport, amely a napokban tartja meg alakuló ülését - írja a heol.hu. Ennek során megválasztják a tisztségviselőket, illetve döntenek a városi polgármester- és képviselőjelöltek személyéről is. Köztük azonban nincs senki a régi tagok közül.

A párt helyi szervezetét az a Fidesz országos választmányának elnöksége a testület június 23-i ülésén hozott határozatával oszlatta fel, mondván, tevékenységük súlyosan rontja a Fidesz megítélését - a csoport és a választókerületi elnök kapcsolata nem volt zökkenőmentes. Hermant Istvánt bízták meg a füzesabonyi csoport újjászervezésével.

A helyi Fidesz előző elnöke Laminé Antal Éva polgármester volt, aki furcsállotta, hogy éppen az a Herman István kezdeményezte a feloszlatást, akinek sokat segítettek a választási kampányában.



 STOP
Forrás: haol.hu












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?