2010. július 29. | 14:55
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen!

A tettesek előzetes letartóztatásban vannak

Kegyetlen gyilkosság rázta meg a romániai Tatarani település lakóit: egy volt tanítót saját lakásában gyilkolt meg egy 15 éves kamasz, 21 éves társa segítségével.

A nyomozók szerint a 73 éves nyugdíjas tanítót hidegvérrel, tizenhétszer szúrták meg. A kiskorú elkövető a targovistei 2-es számú líceumban tanul informatika szakon. Tettestársa a rendőrségnek bevallotta, hogy lopás szándékával törtek be az öreg lakásába.

"Zsákokkal, csuklyákkal és kesztyűkkel is felszerelkeztünk. A késemet M.-nek adtam. Anyám konyhakését használta. Csak lopni akartunk. Az öreg aludt, amikor a nyitva hagyott hátsó ablakon bementünk a házba. M. ismerte az egész lakást. Én ráugrottam a tanítóra és lefogtam, amikor meghallottam, hogy sóhajtozik, M. pedig leszúrta" - magyarázta a 21 éves társ.

Mivel sok pénzt nem találtak, a két fiatal egy öngyújtóval, egy aranybrossal, egy maroktelefonnal és 300 lejjel elhagyta a lakást. Mindketten előzetes letartóztatásban vannak - írja a manna.ro.



 STOP
Forrás: STOP/manna.ro












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?