2010. július 29. | 18:52
Paul Ankának csak hatodikra jött össze

Paul Anka
Fotó: MTI

69 éves Paul Anka kanadai énekes, akinek öt lány után öt éve végre kisfia született

Az idei év egyik magyarországi könnyűzenei szenzációjaként harangozták be, hogy koncertkörútja során augusztus 5-én Budapesten énekel Paul Anka, aki másodjára jár nálunk, először tavalyelőtt volt itt.

124 albumot adott ki eddig, s az ötvenes-hatvanas évek házibulijai egyik legnagyobb sztárjának az évtizedek alatt 33 slágere került a listákra, köztük olyan örökzöldek, mint a Diana, a You Are My Destiny és a Puppy Love.

1957-ben robbant a színre az alig 16 éves fiatalember a saját maga szerezte Dianával. Ettől kezdve dőltek a slágerek, s nem csak előadóként, hanem dalszerzőként is jeleskedett. Ő írta Frank Sinatra My Way és Tom Jones She's A Lady című dalának szövegét.

Kipróbálta magát a filmvásznon is, szerepelt A leghosszabb nap című háborús filmben, amelynek zenéjét is ő szerezte, bankszámlája mégis Las Vegas-i fellépései nyomán hízott meg. Bár az egész világon kedvelik, igazából Amerikában népszerű, annak ellenére, hogy kanadai.

Azzal is kitűnt kollégái közül, hogy 1963-ban egy libanoni diplomata lányát vette feleségül, öt gyermekük született, mind az öt lány lett. 2000-ben elvált, és öt évvel ezelőtt óriási örömére éppen soros barátnője - később felesége -egy kisfiúval ajándékozta meg.



 STOP
Forrás: STOP/Sztárnaptár












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 21 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?