2010. július 30. | 00:30
Görögországban ragadt több magyar család a bezárt benzinkutak miatt
Magyar turisták ragadtak Görögországban az üzemanyag-szállító teherautó-sofőrök negyedik napja tartó sztrájkja, az emiatt fellépő üzemanyaghiány miatt.

Az MTI egy olyan magyar családdal beszélt, amely nem tud hazautazni, mert nem tud tankolni az autójába. Az athéni magyar konzul szerint komoly bajba senki nem került.

Kovács Márta, aki a görögországi Tolo városában nyaral családjával, telefonon azt mondta: kedden az athéni magyar konzulátushoz fordultak segítségért, de azt válaszolták, hogy nem adnak pénzt. Közölte: pénzkérésről szó sem volt, nekik csak harminc liter benzinre van szükségük, amivel haza tudnának jönni. Hozzátette: egy barátnőjük Magyarországon a Külügyminisztériumot is felkereste, de ott is csak azt mondták, hogy utaljanak ki a családnak pénzt.

Nekik nem pénz kell, hanem haza szeretnének jönni - hangsúlyozta Kovács Márta, aki szerint az volna a megoldás, hogy valaki pénzért adna nekik benzint. Az autójukat nem akarják otthagyni, de szállásuk csak szombatig van, és a nyaralásra szánt pénzük is csak addig elég.

A pórul járt család hiányolja a hivatalos tájékoztatást. Nekik például egy idegenvezető mondta hétfőn, hogy gyorsan menjenek el tankolni, de mire eljutottak volna addig, már bezártak a benzinkutak, és azóta is országszerte zárva tartanak - mondta Kovács Márta. Hozzátette: az az utazási iroda is, amely az útjukat szervezte, tőlük szerzett tudomást a sztrájkról.

Csütörtökön azt az információt kapták, hogy a görög kormány ultimátumot adott a sofőröknek: ha nem állnak munkába, kirúgják őket. Ennek ellenére ők továbbra sem látják a sztrájk végét - tette hozz Kovács Márta. Hozzátette: kártérítést fognak követelni Görögországtól, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy korlátozzák őket személyes szabadságukban.

Kaizinger Tibor athéni magyar konzul az MTI megkeresésére telefonon elmondta, hogy a főszezon miatt nagyon sok magyar turista van most az országban, de tudomásuk szerint az üzemanyaghiány miatt senki nem került komoly veszélybe. Nagyon sokan kérnek tőlük segítséget, de a konzulátus azt tudja tanácsolni, hogy akinek sürgős, repülővel térjen haza, vagy várja ki a sztrájk végét. Benzint a konzulátus sem tud adni - mondta.

Hozzátette: nem lehetetlen tankolni, mert néhány benzinkút nyitva van, de több órát kell várakozni és az sem biztos, hogy engedik teletankolni az autót. Elmondta azt is, hogy Görögország több nagyvárosában a helyiek nem vehetnek dízelüzemű járművet, ezért kisebb a kereslet a gázolaj iránt, vagyis ahhoz sokkal könnyebb hozzájutni.

A konzul azt kérte a Görögországba autóval utazóktól, hogy ha lehet, akkor a határ előtt tankoljanak, és figyeljék a híreket. Információik szerint a sztrájk néhány napon belül befejeződik, de utána még egy napra szükség van, hogy a kutakat feltöltsék. A Külügyminisztérium honlapján minden szükséges információ megtalálható - tette hozzá.

Az üzemanyag-szállító teherautósofőrök negyedik napja tartó sztrájkját, a benzinhiányt megelégelve a görög kormány szerdán kötelezte a sofőröket a munkafelvételre.

Azért van a sztrájk, mert a kormány liberalizálni akarja az üzemanyag-szállítást a gazdasági reform keretében, amelyet az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap kényszerít az országra a hitelprogram feltételeként. Az üzemanyag-szállításra nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. A hatóságok évtizedek óta nem adtak ki új engedélyt erre a tevékenységre, ezért a sofőrök egymás között adják-veszik az engedélyeket. Azzal, hogy a kormány liberalizálja az engedélykiadást, semmivé válik a sofőrök befektetése, akik akár 150 ezer eurót is költhettek a vállalkozási engedély megszerzésére.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?