2010. július 30. | 19:16
Marót Viki: nem lehet véletlen
Reggelente rettentően kívánja a zsíros szalonnát, viszont a hagymát és a paprikát nem bírja elviselni, holott korábban imádta mindkettőt. Marót Viki terhessége hatodik hónapjában van, és nemrég tudta meg, hogy kisfiúval várandós. A baba ékezése december első napjára várható, míg Viki testvére, Flipper Öcsi két éve, november 25-én hunyt el. A huszonhét éves énekesnő szerint semmi sem véletlen...

"Abszolúte hiszek abban, hogy az ég küldte nekem ezt a kis lelket. Öcsi halála nagyon megrázó volt számomra, teljesen padlót fogtam. Ezzel a babával kíván egyensúlyt teremteni a Jóisten, a kisfiammal talán kárpótolhatja a hiányát. A dátumok is annyira közel vannak egymáshoz, és pont kisfiam lesz. Ez nem lehet véletlen" - jelentette ki a Star magazinnak Marót Viki, aki az egybeesés ellenére nem szeretné "beleültetni" Öcsit a babába, s ezt nem fogja másnak sem engedni.

"Ügyelni fogok rá, hogy ne sérüljön a gyermekem azzal, hogy anyukám és az ismerőseim is a testvéremet látják majd benne. Ő egy különálló személy, akitől biztosan én is sokat fogok tanulni, mert szerintem a szülők is rengeteget tanulhatnak a gyermekeiktől."



 STOP
Forrás: STOP/Star












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?