2010. július 31. | 15:46
Minden második határon túli állami finanszírozott egyetemista lesz
Az idei felsőoktatási felvételi eljárás során mintegy 2500 határon túli magyar jelentkezett magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük 1200-an államilag finanszírozott formában meg is kezdhetik a tanulmányaikat szeptemberben - mondta az Oktatási Hivatal elnöke.

Bakonyi László tájékoztatása szerint a jelentkezők száma körülbelül ugyanannyi, mint amennyi tavaly volt.

A ponthatárok meghúzása után a 2500 jelentkezőből 1500-an kerültek be magyar felsőoktatási intézménybe, s közülük 1200-an államilag finanszírozott képzésekre. A számuk valószínűleg tovább nő majd a jogorvoslati kérelmek elbírálása után, sokan ugyanis a felvételi kérelmükön nem tüntették fel, hogy határon túli magyarok, holott az a kedvezménytörvény alapján jogosulttá teszi őket az államilag finanszírozott képzésben való részvételre.

Bakonyi László a jogorvoslatok kapcsán kiemelte: jó, ha az minél hamarabb beérkezik a hivatalhoz, mert annál hamarabb dönthetnek róla. A jogszabály szerint a jogorvoslati kérelmeket 22 munkanap alatt kell elbírálni.

Az eddigi tapasztalatok alapján a hivatal elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek a saját nevében kell eljárnia, vagy meghatalmazást kell adnia arra vonatkozóan, hogy a nevében eljárjanak.

Tájékoztatása szerint a külföldön, így a határon túli magyar területeken tett érettségik számítása 2005, a kétszintű érettségi magyarországi bevezetése óta speciális metódus alapján, központilag történik.

Ha az adott államban van százalékos számítás, akkor azt veszik alapul, ahol csak osztályzat van, ott a magyar rendszer szerinti legjobb százalékos eredményt számítják. Probléma akkor szokott felvetődni, ha az adott országban nem egytől ötig van osztályzás. Ebben az esetben az átváltás bonyolultabb, ilyenkor az eredményeket egy szintre próbálják hozni a magyar rendszerrel.

Problémás helyzet az emelt szintű érettségiknél szokott még adódni. Ausztriában, Szlovákiában például többszintű érettségi van, ilyenkor mindig az oktatáskutató intézet szakmai véleménye alapján dől el, hogy az ottani vizsgát a magyar rendszerben milyen szintűnek fogadják el. Jellemző az is, hogy a szomszédos országokból átjönnek emelt szintű vizsgát tenni bizonyos tárgyakból. Az idén 340 emelt szintű vizsgát tettek határon túli magyarok.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?