2010. július 31. | 15:33
A szocialista frakcióvezetővel találja szembe magát Kósa Lajos
Zsiros Zsolt, az MSZP hajdú-bihari területi szövetségének elnöke, a debreceni önkormányzat MSZP-frakciójának jelenlegi vezetője lesz a szocialista párt polgármester-jelöltje a cívis városban az októberi önkormányzati választáson - ismertette Szathmári Károly a küldöttgyűlés döntését.

Szathmári Károlyt a küldöttek debreceni elnökké választották. A korábbi elnök, Zsiros Zsolt azért mondott le, mert időközben a megyei területi szövetség elnökévé választották meg.

Szathmári Károly tájékoztatása szerint a polgármester-jelölésnél a küldöttek két jelölt közül, többségi szavazással választották meg Zsiros Zsoltot az MSZP debreceni polgármester-jelöltjévé.

A szocialistákon kívül eddig két szervezet nevezte meg debreceni polgármester-jelöltjét.

A Fidesz Kósa Lajost indítja a posztért, aki már három ciklus óta a város polgármestere.

A Jobbik jelöltje pedig Ágoston Tibor, aki a debreceni Kossuth téri tüntetők egyik vezetője volt. Debrecenben 2006 őszétől több mint ezer napon át minden este demonstráltak a Kossuth téren a balliberális kormány, illetve Gyurcsány Ferenc távozását követelve.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?