Videón hasít a felpaprikázott 1-es BMW
Az M Performance csomaggal erősebb motor, módosított felfüggesztés és egyedi kiegészítők járnak.
Igazi újdonság-dömpinggel készül a BMW a Genfi Autószalonra, ahol az új modellek mellett először találkozhat a közönség az M Performance kiegészítőkkel is. A csomag egyelőre az 5-ös, a 3-as és az 1-es sorozatokhoz lesz elérhető, melynek részeként számos egyedi kiegészítő rendelhető, valamint a motor teljesítményén is izmosítanak egy keveset a bajor mérnökök.
A fényképen és a videón látható 1-es BMW kapcsán érdemes megemlíteni a fekete színű hűtőrácsot, a szénszálas légterelőket, az M-es sport kipufogórendszert, valamint az erősebb fékeket és a feszesebb felfüggesztést. Az sportos hangulat az utastérben is visszaköszön, ahol alcantarával bevont versenykormány, alumínium pedálsor és váltógomb teszi még szexibbé a hátsókerekes kompaktot. A 19 collos felni pedig csak hab a tortán.
Hogy ne csak optikailag legyen sportosabb az autó, igény szerint a motor teljesítményét is növelni tudják, ami például a 2.0 literes, négyhengeres dízel egység esetében (ami többek közt az általunk is tesztelt 120d-t is mozgatja) plusz 16 lóerőt jelent. Ezzel kereken 200 tagúra bővül a ménes, amivel a BMW szerint akár 1 másodperccel jobb nulla-százas sprint teljesíthető ugyanolyan alacsony üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett. Idővel a teljesítménynövelő csomag elérhető lesz a 2.0 literes, ikerturbós benzines blokkhoz is.
Az autóról készített videót megtekintheti autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon. Kattintson ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
BMW, M Sport, luxusautó, autótuning, teljesítmény, lóerőa rovat további hírei
Teszt: Hyundai Elantra 1.6i Style - Stílusos családapák kedvence
Ha a Mercid után a magánrepülődet is tuningolnád...
Menő Suzuki Swift Németországnak sok pénzért? Igen!
Dohányzóasztal egy totálkáros Ferrariból
Miféle gyári VW Polo az, ami 4,1 alatt gyorsul százra?
Fapados Mercedes, Dacia emblémával
Ne temessük még a régi BMW M5-öt!