150 sasszem figyeli majd Zuglót
Negyvenegy új térfigyelő kamerát helyeznek ki az év végéig a főváros XIV. kerületében, emellett pedig folyamatos marad az utcai járőrözés - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A polgármester szimbolikusnak nevezte, hogy a Cserei utca és az Ilka utca sarkára hívta az újságírókat, ahonnan megfogalmazása szerint a "bűnözés eddig kiáramlott", amely a Thököly úti prostitúciónak az egyik kibocsátó helye volt, továbbá a hajléktalanok is sok problémát okoztak a környékbeli telkeken. Jelezte, hogy ide nemrég térfigyelő kamerát helyeztek el, s már visszaszorult a bűncselekmények száma, javult az emberek biztonságérzete.
Papcsák Ferenc tájékoztatása szerint a kerületőrség és a rendőrség, szorosan együttműködve, a továbbiakban is folyamatosan járőrözni fog a kerületben, emellett pedig a képviselő-testület a technikai feltételek javításáról is döntött. Ismertette, hogy a már meglévő rendszert mintegy 100 millió forintból az év végéig 41 új térfigyelő kamerával egészítik ki. Ezeket elsősorban a Bolgárkertész utcai lakótelepen, az Ungvár utca és a Csáktornya park környékén, valamint az Adria lakótelepen építik ki és kötik be a rendőrségi rendszerbe. A beruházással 150-re emelkedik a kamerák száma Zuglóban.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
térfigyelő kamera, Zuglóa rovat további hírei
Grúz "keresztapára" csaptak le Magyarországon
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
Gesztus Orbántól: Hiler István helyesen ismerte fel Fertőd jelentőségét, és jól döntött
Búzatáblában landolt, és eloltotta füstölgő gépét a pilóta
Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a volt kormányfőtől
Horn Gyula halála - A családdal egyeztet az illetékes temetési bizottság
MSZP: Katasztrófa, amit a kormány művelt