54 családot támogat a szociális földprogram
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat, amely az idén így 54 rászoruló családot tud ily módon támogatni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere.
Hanusi Péter (Fidesz-KDNP) elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pályázatán nyerte el a helyhatóság a támogatást, amelyet gépek, eszközök, vetőmagok és növényvédőszerek vásárlására fordított, illetve a saját földterületén megindította a mezőgazdasági termelést, és kialakított két fóliasátrat is, zöldségtermesztéshez.
Az önkormányzati vezető tájékoztatása szerint tavasszal létrehoznak egy nonprofit kft.-t, amely a szociális földprogram keretében szervezi az agrártermelést és segít majd a családok önfenntartó képességének erősítésében. Erre - hangsúlyozta - nagy szükség van, hiszen a 2340 lakosú, Mátészalkával szomszédos településen jelenleg 24 százalékos a munkanélküliség, minden negyedik felnőtt elhelyezkedési nehézségekkel küzd. Hanusi Péter tájékoztatása szerint a hátrányos helyzetű embereket segítő mezőgazdasági termelést a nyírcsaholyi önkormányzat az 5,4 hektáros területén indította el tavaly, tizenöt helyi lakos bevonásával. A területből két hektár földet vetettek be rozzsal, a többit tavasszal vetik be, s azt tervezik, hogy a rendelkezésre álló területet növelik.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
szociális földprograma rovat további hírei
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet
Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot
Navracsics elmondta, miért írt levelet