2012. május 21. hétfő | 21. HÉT | 142. NAP | 15:13 | KONSTANTIN, ANDRÁS

A Facebookon leplezték le magukat a jobbikosok

2012. január 31. | 06:01
A Jobbik Facebook-követői a róluk készített tanulmány szerint nem az "átmenet vesztesei", azaz a hátrányos anyagi helyzetben lévő, munkanélküli és alacsony iskolázottságú rétegek köréből kerülnek ki.

A brit Demosnak a Political Capital Institute közreműködésével készített vizsgálatának eredményei megkérdőjelezik azt a téves felfogást, mely szerint a Jobbik támogatói többségükben az "átmenet vesztesei", azaz a hátrányos anyagi helyzetben lévő, munkanélküli és alacsony iskolázottságú rétegek lennének. Döntő többségük fiatal férfi, meghatározó hányaduk (22%) rendelkezik főiskolai vagy egyetemi diplomával. Kisebb valószínűséggel munkanélküliek, mint az országos átlag. Többségük kifejezette aktív, előszeretettel vesz részt tüntetéseken, és szavaz a pártra, ugyanakkor formálisan nem tagja.

A párt Facebook-követőit nagy mértékben motiválja identitásuk védelmezése, a párthoz kötődésük inkább kulturális és ideológiai alapon áll, amelyhez képest a materiális, gazdasági ösztönzők másodlagosak. Ebből következően a Jobbik erősödésének csupán a gazdasági válság szükségszerű politikai következményeként való értelmezése hibásnak és leegyszerűsítőnek tűnik. A kutatás eredményei arra is rámutatnak, hogy a Jobbikot nem lehet egy lapon emlegetni más, nyugat-európai nacionalista és populista pártokkal. A nyilvánvaló hasonlóságok ellenére a magyarországi kontextus egésze, a demográfiai sajátosságok, a Jobbik támogatóinak attitűdjei, illetve az őket nyugtalanító fő kérdések több szempontból jelentősen eltérő helyzetet alakítanak ki.

A kutatásról

A tanulmány elkészítése során felhasznált elsődleges adatforrásként a Demos UK által elvégzett kérdőíves közvélemény-kutatás szolgált, amelyben a Jobbik összesen 2263 Facebook-követője vett részt. A kutatás során nyert adatokat 11 nyugat-európai ország populista pártjainak és mozgalmainak Facebook-követői esetében mért eredményekkel, illetve a Jobbik-szavazókkal kapcsolatos hagyományos közvélemény-kutatások adataival vetettük össze. A választás azért a Facebookra esett, mert ez a közösségi hálózat a legelterjedtebb és a legnépszerűbb a Jobbik támogatóinak körében. A Jobbik kivételesen sikeresnek bizonyult a fiatalok mozgósítása terén, a párt üzeneteinek az online felületeken történő terjesztésében és az internetes toborzásban egyaránt.
Nagyobb valószínűséggel gondolják, hogy az erőszak igazolható, amennyiben jó eredményre vezet, mint a nyugat-európai populista pártok és mozgalmak Facebook-követői. Ez nem jelenti azt, hogy a csoport többsége maga is erőszakos lenne: az állítást, miszerint "az erőszak igazolható", tagjainak többsége (41 százalék) visszautasította, az egyetértő 39 százalék mellett.

Nagyobb valószínűséggel rendelkeznek negatív attitűdökkel az Európai Unióval szemben, mint a magyarok általában. A csoport tagjai a leggyakrabban (68 százalék) a "nemzeti és kulturális identitás elvesztésével" azonosították az Európai Uniót, míg ez a válasz a teljes lakosságban mindössze 5 százalékos gyakorisággal fordult elő.

Még a magyar lakosságban mért átlagnál is pesszimistábbak saját személyes jövőjükkel, illetve az ország jövőjével kapcsolatban. Két fő kérdés nyugtalanítja őket: a romaintegráció és a bűnözés. Mindez számottevő különbséget jelent a nyugat-európai populista pártok és mozgalmak Facebook-követőihez képest, akik számára a bevándorlás és az iszlám terjedése jelentik a legnagyobb gondot.

Rendkívül kevéssé bíznak a fő társadalmi és politikai intézményekben, ideértve a kormányt, az Európai Uniót, a rendőrséget, az igazságszolgáltatást és a jogrendszert, illetve a médiát. Az intézményekkel szembeni bizalomszintjük mind a magyar lakosság, mind a hasonló nyugat-európai mozgalmak támogatóinak átlagánál alacsonyabb. Ugyanakkor a Jobbik Facebook-követőinek a többi emberbe vetett általános bizalomszintje némileg magasabb, mint az országos átlagé. Egynegyedük (26 százalék) gondolja úgy, hogy a többi emberben meg lehet bízni, szemben a teljes lakosságban mért 21 százalékkal.

A Jobbikot azért támogatják, mert kiábrándultak a politika főáramából, azonosulnak a párt által képviselt értékekkel azonosulnak. Nemzeti identitásuk védelmezését várják tőle. A párt fiatal támogatói nagyobb gyakorisággal jelöltek meg romaellenes és antiszemita érzelmeket. A 16 és 20 év közötti korosztály egyötöde (20 százalék) nevezett meg romaellenes érzelmeket a Jobbik Facebook-csoportjához való csatlakozás okaként, míg ez az arány az 50 év feletti korosztályban mindössze 5 százalék volt.


Forrás: STOP/Political Capital   |   STOP

címkék
Political Capital, Jobbik, Facebook


a rovat további hírei
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot Navracsics elmondta, miért írt levelet
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
247.52

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...
Fotó: playboy
Vizes hancúr az orgazmus küszöbén - Fotóorgia 18+
Péntek este a meztelen fotók is orgiát csapnak, annyi van belőlük.