2012. május 21. hétfő | 21. HÉT | 142. NAP | 15:13 | KONSTANTIN, ANDRÁS

A Fidesz civiljei feljelentették, a Fidesz médiahatósága vizsgálja a Klubrádiót

2012. február 23. | 07:33
Vizsgálatot indított a Klubrádió múlt szerdai, Megbeszéljük című műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), mert az adásban Schmitt Pál köztársasági elnök likvidálása volt a téma - írja a Magyar Nemzet.

Az NMHH tájékoztatása szerint eddig két panasz érkezett a hatósághoz az ügyben.

A Klubrádió ominózus műsorában egy betelefonáló a következőket mondta: ,,És nekem van egy elméletem, hogy hogy tudják Schmitt Pált megmenteni. Ez elmélet. Ha likvidálják." Bolgár György műsorvezető ezek után az adás megszakítása helyett még percekig beszélgetett a férfival, aki többek között azt is elmondhatta, hogy szerinte Rogán Antal áll Vancsik Zoltán MSZP-s politikus évekkel ezelőtti halálos közlekedési balesetének hátterében.

Szerdán a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nyílt levélben fordult az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjéhez. A levél szerzői, Fricz Tamás és Csizmadia László többek között azt kérdezte Hannes Swobodától, elfogadhatónak tartja-e, hogy ilyesmi elhangozhat egy rádióműsorban, illetve szerinte van-e olyan tagállam, ahol tolerálnák az adott államfő likvidálásáról folyó nyilvános párbeszédet.


Forrás: STOP/HavariaPress   |   STOP

címkék
Klubrádió, Médiahatóság, Bolgár György, Fidesz, Schmitt Pál, dr.


a rovat további hírei
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot Navracsics elmondta, miért írt levelet
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
247.52

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...
Fotó: playboy
Vizes hancúr az orgazmus küszöbén - Fotóorgia 18+
Péntek este a meztelen fotók is orgiát csapnak, annyi van belőlük.