A Fidesz hajtja végre a Mengele-tervet
Élesen bírálta Korózs Lajos a kormány szociális politikáját, amely rokkantnyugdíjasok százezreit küldheti vissza a munkaerőpiacra.
Az MSZP elnökségi tagja szerint a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata arra emlékeztet, ahogy az auschwitzi haláltábor hírhedt "orvosa", Joseph Mengele akár végtag nélküli embereket is munkaképesnek minősített. A politikus szerint az, hogy idén 100 ezer, jövőre pedig ismét ugyanennyi, a nyugdíjkorhatárt be nem töltött rokkantnyugdíjast rendelnek a felülvizsgálati bizottság elé, nem csak azt eredményezi, hogy kétszázezer ember jelenik meg a munkaerőpiacon. Úgy vélekedett, hogy ellátás nélkül maradt emberek tucatjait kergetik ezzel öngyilkosságba, miközben "rokkant bányászoknak ajánlanak riksa-fuvarozó munkát".
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ez a lépés 217 milliárdos megtakarítást jelenthet a költségvetésben, ugyanakkor a kormány még ebben a hónapban támogatja a foglalkoztatást, utána csak 2013-tól. A két időpont közötti öt hónapban 37 ezer ember veszítheti el az állását.
Miért csak 40 milliárddal támogatja a kormány a foglalkoztatást, miközben 62 milliárdot szed be rehabilitációs hozzájárulásként a vállalkozóktól? - tette fel a kérdést a politikus, hozzátéve, hogy a rehabilitáció egy európai társadalomban nem elvonásokat, hanem kedvezményeket jelent. Korózs kijelentette, hogy a Fidesz szerint 47 ezer forintból meg lehet élni, de a rehabilitációs támogatás csupán 28 ezer lesz, tehát a kérdés megváltozott: meg lehet-e élni 28 ezer forintból úgy, hogy még gyógyszereket is kell vásárolni belőle?
Kitért arra is, hogy a rokkantsági ellátásban részesülők illetményéből nem vonnak nyugdíjjárulékot, így nekik nem jár majd öregségi nyugdíj, csupán az ellátás összege. Hangsúlyozta, hogy pártja azok védelmében áll ki, akik valóban jogosultak az ellátásra - ők sokkal többen vannak, mint azok, akik visszaélnek a rokkantsági nyugdíjjal. Követelte, hogy a kormány tárja a társadalom elé a valós tényadatokat, és nyilvánítsa ki, hogy a megváltozott munkaképességű emberek nem csalók, hanem egészségkárosodásuk miatt kerültek ilyen helyzetbe. Szintén felszólította az Orbán-kabinetet, hogy állítsa vissza a rokkantnyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj intézményét.
Fidesz: Korózs Lajos mélyen megsértette holokauszt áldozatait
A Fidesz szerint a szocialista Korózs Lajos szerdai nyilatkozatával mélyen megsértette a holokauszt áldozatait - erről Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője írt az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor náci orvosának módszereihez hasonlította azt, ahogy a kormány felülvizsgáltatja a rokkantakat. Az ellenzéki párt szerint a kabinet ezzel bizonyíthatóan emberek tucatjait hajszolta öngyilkosságba. Az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy a kormány "Mengele-tervet" hajt végre a Széll Kálmán Terv helyet. Úgy fogalmazott, "mint Auschwitzban a rámpán, egy ujjmozdulattal minősítenek munkára alkalmasnak végtag nélküli embereket".
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője erre úgy reagált: "Azt hihettük, hogy Zuschlag János a holokauszt áldozatain való ízléstelen viccelődéséből tanultak a szocialisták. Ma Korózs Lajosnak megint sikerült mélyen megsérteni az áldozatokat. Nyilván hőgutát kapott".
Szerző: Csanádi | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: STOP/MTI |
STOP

címkék
rokkantnyugdíj, Korózs Lajos, szociális politika, rehabilitáció, MSZP, nyugdíj, munkaerőpiaca rovat további hírei
"Megint mélyült a Fidesz által három éve ásott társadalmi szakadék"
Felgyorsult a magyarok kivándorlása a KSH szerint
Csaknem agyonverte nevelőjét - nyolc évet kapott
Romagyilkosságok: tényleges életfogytiglant kért az ügyész
Az Alkotmánybíróságra látogat Orbán
Országimázs: minden vizsgált taxis becsapta a külföldieket
Életveszélyben az elgázolt kerékpáros