A Fidesz leváltását hozhatja a pártok násztánca
A választójogot szűkíti Orbánék regisztrációs tervezete, abban az országban, ahol a választói aktivitást éppen erősíteni kellene - mondta Lendvai Ildikó tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A politikus szerint a regisztrációs ötlet sok más mellett azért is megdöbbentő, mert (ha bevezetik) lényegében két hónappal a választások előtt eldől, hogy ki voksolhat, és ki nem. "A kormány két hónap alatt pedig akár disznóságot is tehet, és egy ellenzéki párt is a korábbinál meggyőzőbb figurákkal állhat elő, de akkor már késő lesz" fejtette ki Lendvai.
Szerinte a Fidesz vezetői úgy gondolják, hogy érdekükben áll a választói létszám csökkentése, mert a "nagyon fanatizált hadsereg úgyis elmegy" regisztrálni, míg a bizonytalanok közül sokan otthon maradnak, és ezzel kizárják magukat a voksolásból. Az MSZP nagyon rossz ötletnek tartja a regisztrációt, de ha így kell felvenniük a versenyt a kormányzópárttal, akkor tudomásul veszik, és ehhez igazítják a stratégiájukat.
A regisztrációt kritizálók észrevételeire egyébként a Fidesz érdemben eddig nem reagált, Kósa Lajos például a Klubrádióban Bolgár Györgynek a következőt mondta arra a felvetésre, hogy Sólyom László is bírálja a tervet: "Miért, Sólyom László nem tévedhet?"
A 106 egyéni választókerületbe kinevezett felelősről Lendvai Ildikó elmondta, hogy nagyon komoly munkát várnak tőlük. Ahogy korábban Mesterházy Attila fogalmazott fel kell, hogy szántsák a körzetüket. Minél több választóval kell beszélniük az MSZP programjáról. Aktivistákat kell szervezniük, vagyis már most el kell kezdeni a felkészülést a következő voksolásra. "Nem akkor kell elkezdeni a ruhákat csomagolni, amikor a vonat majdnem indul", magyarázta a korainak tűnő kampánykezdetet Lendvai.
A felelősök egyébként nem lesznek feltétlenül képviselőjelöltek is, vagyis a kinevezésük nem lehet gátja az esetleges későbbi ellenzéki összefogásnak. Ennek állásáról így nyilatkozott: "Most annak az ideje van, hogy megnézzük: kivel egyeztethetőek a programok. Egyelőre násztáncot járnak a pártok, de nem igazán tudok elképzelni olyan demokratikus pártot, amelyik egyedül akar agglegény maradni, és semmilyen módon nem száll be egy ilyen viszonyba."
Szerző: L. Dézsi Zoltán | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: STOP/ATV |
STOP

címkék
Orbán Viktor, Lendvai Ildikó, Fidesz, MSZP, választás, regisztrációa rovat további hírei
Csapadékos napok jönnek, széllel, lehüléssel
Szabadon engedik mészárlásra készülő S. Ábelt?
Lezárták a Duna-partot
Itt a vihar - riasztások és figyelmeztetések több helyen is
Árfolyamgát - A helyzet durva és tovább romlik
Megvannak a lottószámok
Időjárás: kelleni fog az esernyő