A Tisza már befagyott
A Tisza és mellékfolyói szinte teljes szakaszukon befagytak, a Dunán azonban továbbra is csak zajlik a jég - tájékoztatta Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője hétfőn az MTI-t.
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság védelmi szervét irányító szakember elmondta: a Tiszán és mellékfolyóin az állójég a jellemző; a Tisza nagyon kis szakaszán van jégzajlás, illetve néhány helyen torlódik a jég, ezeket a vízügyi szolgálat folyamatosan figyeli.
Láng István tájékoztatása szerint a Tisza különböző, úgynevezett kritikus pontjain összesen tizenhat jégtörő hajót tartanak készenlétben, megtankolva, illetve további kettő Tiszadobnál szükség esetén vízre tehető. Gyulán is "állomásozik" két mobil jégtörő, amelyeket az országúton szállítva bárhová el tudnak juttatni - tette hozzá.
Az OMIT vezetőjének közlése szerint a Dunán még nem állt be a jég, csak zajlik; állójég akkor lesz, ha a jégtáblák megakadnak, ez várhatóan azonban csak a jövő héten történhet meg. Mint Láng István tájékoztatott, a dunai vízi közlekedés korlátozott: hajózni csak saját felelősségre, a parti jelek alapján lehet. Ugyanakkor felhívta a hajósok figyelmét arra, hogy azok a kikötők, amelyeket az állami vízügyi szolgálat kezel, folyamatosan megközelíthetők.
A szakember utalt az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfői közlésére, amely szerint másodfokú készültség van érvényben Dunakiliti térségében, miután a szlovák társszerv jelezte: a felerősödött zajlás miatt, a bősi vízerőmű védelmében a szlovák Duna-szakaszról áteresztik a jeget a magyar szakaszra.
Az időjárásról szólva Láng István elmondta: bár a továbbiakban is hideg idő várható, ez a jegesedés szempontjából nem jelent gondot, azt inkább az olvadás okozza majd.
Szigetmonostor község vezetése arról tájékoztatott, hogy hétfőn jégzajlás miatt leálltak a révek és kompok a Szentendrei szigeten.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
hideg, fagy, jég, Tiszaa rovat további hírei
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet
Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot
Navracsics elmondta, miért írt levelet