Addig védték a magzatot, míg anyjával együtt meghalt - Ez a példa?
Több kormányzati megnyilvánulásból is arra lehet következtetni, hogy szigorodhat az abortusz-szabályozás Magyarországon. Az Alkotmányba foglalt magzatvédelem csak az első lépés volt, hamarosan jöhetnek a társadalomra nézve súlyos következményekkel járó módosítások. Ezzel is elszigetelhetjük magunkat Európától - vélik hazai és külföldi szakemberek.
Az Alkotmány módosításával a magzati életet Magyarországon a fogantatástól kezdődően védik: "Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg" - áll a dokumentumban. Ez utóbbi és számos politikusi nyilatkozat is arra enged következtetni, a jelenlegi kormányzat szándékai nem állnak távol a szigorításoktól. Mindez súlyos következményekkel járna a terhes nők és az egész magyar társadalom számára - hangzott el a Patent Egyesület pénteki budapesti konferenciáján.
A tanácskozáson hazai és külföldi szakemberek vázolták, milyen hatásai lennének hazánkban egy esetleges abortusz-szigorításnak. Különös adalék, hogy több, megyei családvédelmi szolgálatnál dolgozó védőnő is részt vett volna a szakmai találkozón, ám a kormányhivatalok nem járultak hozzá ahhoz, hogy munkaidejük alatt Budapestre utazzanak.
A kormány megsértette a nők méltóságát
Jelenleg a kormány számára "politikai öngyilkosság" lenne fejest ugrani az újraszabályozásba, de hosszabb távú célként megjelenhet az abortusz szigorítása. Jobb félni, mint megijedni - hangsúlyozta dr. Spronz Júlia, a Patent Egyesület vezető jogásza. Szerinte fennáll annak a veszélye is, hogy a kormányzat egy, a lengyel helyzethez hasonló, nagyon szigorú tiltást készít elő.
A felvetések jogosságát jól mutatja Pálffy István és Sáringer-Kenyeres Tamás tavalyi módosító beadványa a 2012-es költségvetés tárgyalásakor. A két KDNP-s országgyűlési képviselő azt javasolta, hogy vonják el a büdzsében terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot. Ezt a pénzt pedig fordítsák örökbefogadások ösztönzésére, az örökbefogadói gyes összegének emelésére és egyebek közt gyermekek védelmét szolgáló programok támogatására. Javaslatukat végül nem fogadták el.
Dr. Spronz Júlia utalt a tavalyi, uniós forrásokból indított kampányra is, amely a kormány szerint a szülés népszerűsítéséről szólt, de valójában inkább abortuszellenesnek tűnt. A Patent vezető jogásza úgy véli, hogy inkább a manipuláció és bűntudatkeltés lehetett a kormány fő célja, de mindezzel megsértették a nők méltóságát.
Újra lesz abortusz bizottság?
Az egyesület attól tart, hogy a közeljövőben bizonyos eljárástechnikai módosításokkal szigorítana a kormány: ilyen egyebek közt az abortusz bizottság felállítása. A közelmúltban volt olyan politikusi ajánlás, amely szerint ebbe a testületbe egy egyházi személyt is delegálni kellene. A jogvédők különösen félnek attól, hogy a közeljövőben módosulhat az abortusz költségtérítése. Jelenleg közel harmincezer forintot kell annak fizetnie, akinek nem bűncselekményhez vagy egészségügyi problémákhoz köthető terhességmegszakításhra van szüksége.
Viszont szociális alapon lehet kedvezményt kapni vagy teljes költségmentességhez jutni. Dr. Spronz Júlia úgy véli: a szegényebb nők a megnövekedett anyagi terhek miatt a nem biztonságos, házi praktikákhoz is folyamodhatnak, ami növeli az egészségkockázatot.
A lengyel példa "maga a pokol", a kormány viszont arra tart - a cikk folytatódik
Szerző: Magyar Krisztián | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
abortusza rovat további hírei
A Fidesz civiljei feljelentették, a Fidesz médiahatósága vizsgálja a Klubrádiót
Ausztriában kapták el, 2001 óta keresték a kegyetlen gyilkost
Lecsaptak a hálózatra Debrecenben
Diplomata, nem turista - ennyit utaztak eddig a minisztériumok
Nem a HM, a HM EI vett autókat 130 millióért
Buszokat, vonatokat ürítettek ki a heccelődő miatt - súlyos büntetés vár rá
Füst a Gellért szálló pincéjében - a tűzoltók szerint nincs veszély