2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 20:12 | GYÁRFÁS, SZORINA

Az államtitkárság szerint minden rendben lesz a bölcsődékben

2012. július 05. | 11:36
A korai fejlesztés továbbra is zavartalanul folyik majd a bölcsődékben is, sem a feladat ellátása, sem a finanszírozása nem szűnik meg - reagált az oktatási államtitkárság a köznevelési törvény módosítása miatt szakmai szervezetek által megfogalmazott aggodalmakra.

Az államtitkárság felidézte: a nemzeti köznevelési törvény már 2011 decemberében kimondta, hogy a korai fejlesztés a szakszolgálati rendszerben ellátandó állami kötelezettség. Sem a feladat ellátása, sem a feladat finanszírozása nem szűnik meg, csupán az eddigi normatív támogatási forma és a települési költségvetési támogatás helyett a költségvetési törvényjavaslatnak az állami köznevelést finanszírozó előirányzatába épült - fejtették ki.

Leszögezték, hogy a feladatellátás helyében sem történik változás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma két, a szociális ügyekért és az oktatásért felelős államtitkárságának közös szándéka szerint a korai fejlesztő feladatokat - immár a szakszolgálati rendszer felelősségével és finanszírozásával - ugyanazok a szakemberek ugyanazokon a feladatellátási helyeken, ugyanazokban az intézményekben végezhetik, mint eddig. Az országgyűlés elé kerülő módosító javaslat éppen az eddig érvényes és óvni kívánt megoldást rögzíti a későbbi, állami feladatellátás indulásáig.

Két szakmai szervezet kedden közölte, hogy a sérült gyermekek korai gyógypedagógiai fejlesztését érintő jogszabályok ügyében törvénymódosítást és egyeztetést kezdeményeznek a kormánnyal.

A Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, valamint Hoffmann Rózsa és Soltész Miklós államtitkárnak írt nyílt levélben azt kérte, hogy az egyeztetések mihamarabb, még a zárószavazások előtt kezdődjenek meg.

Az MTI-hez eljuttatott levélben a szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy az új köznevelési törvény és a parlament előtt levő törvénymódosítások, a 2013. évi költségvetési törvénytervezet "a korai gyógypedagógiai fejlesztés-gondozás megvalósítását lehetetleníti el, illetve megszünteti azokban a nem köznevelési intézményekben, ahol ezt eddig jogszabály lehetővé tette, és ezt a tevékenységet normatíva biztosításával támogatta".


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
bölcsőde


a rovat további hírei
A fővárosi és az országos napi melegrekord is megdőlt Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás Horn Gyula halála - Részvétnyilvánítások Elszállították a Kossuth téren épülő mélygarázsnál talált világháborús bombát Mesterházy Attila: Búcsú Horn Gyulától Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök Kerékpárost gázolt el egy autó az 55-ös főúton
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
238.56

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.