Borsodi roma diákok a karzaton: iskoláik veszélyben vannak
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy félezer cigány diákot oktató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség missziós és karitatív tevékenységének ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet hétfőn sajtótájékoztatón az MSZP.
Nyakó István országgyűlési képviselő elmondta: a 2012. január 1-jétől hatályos egyházi törvény sok más vallási közösség mellett a Dzsaj Bhimtől is megvonja az egyházi státuszt, ugyanakkor a kormány azóta sem kötött vele olyan támogatási szerződést, amely missziós tevékenységének folytatását lehetővé tenné. "Többször fordultak már a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, mindenhonnan lepattantak" - mondta.
A sajtótájékoztatón ott voltak néhányan abból a kétszáz diákból és húsz pedagógusból, akik a szocialista párt invitálására érkeztek Budapestre, megnézték az Országházat, majd az ülésterem karzatáról meghallgatták Nyakó Istvánnak a vallási közösség jövőjét firtató interpellációját, illetve az arra adott államtitkári választ. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint az akcióval az volt a céljuk, hogy szembesítsék velük, az érintettekkel a kormánytöbbséget.
Nyakó István kitért arra, hogy amíg az egyházi jogállásukat elveszítő vallási közösségek által fenntartott iskolák finanszírozása a tanév végéig megoldott, a szociális intézményeké nem, így azok - a kormánnyal kötött megállapodás hiányában - január 1-jével ellehetetlenülhetnek.
Orsós János, a Dzsaj Bhim Buddhista Közösség vezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a sajókazai iskolát ebben a hónapban már harmadszor ellenőrzik, zaklatják különböző hatóságok, amit "ellenségeik", "a helyi hatalmasságok" és a szélsőjobboldal elszántságának tulajdonított.
A kormányt arra kérte, hogy közösségüket ne fossza meg az egyházi státusztól. Ordsós János úgy fogalmazott: ha továbbra is egyházként működhetnének, az olyan fontos üzenet lenne, amelyből a neonáci Jobbik is értene.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Orbán-kormány, egyházügyi törvény, vallásszabadság, Dzsaj Bhím, Sajókazaa rovat további hírei
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet
Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot