Budai Gyula ezzel a nyilatkozattal a külföldi befektetők érdekeit szolgálja - reagált Veres János
Közel 1.000 milliárd forint az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül - közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Veres János volt pénzügyminiszter szerint Budai ezzel a nyilatkozatával a német tulajdonost, a Hochtiefet felszólítja arra: "ekkora összegért menjen a pénztárhoz".
Budai Gyula azt mondta, Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára reagál, amelyben a volt kormányfő közölte, kormánya nem adott felhatalmazást arra, hogy titkos záradék készüljön a Budapest Airport privatizációs szerződéséhez és nem is tud róla, hogy ilyen lenne. Az elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint "a felszámolási megszűnési összeg (...) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést".
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik.
Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.
Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.
"Elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, illetve Bajnai Gordon ne tudott volna a szerződés részleteiről" - mondta a kormánybiztos.
Megállapítása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság akkori vezetője, Zelles Sándor által aláírt szerződés nem a magyar állam érdekét, hanem külföldi érdekeket képvisel. Kifejezetten a Hochtief részére biztosít olyan feltételeket, amelyek a Malév felszámolása esetén kedvező helyzetbe hozzák a német céget.
Budai Gyula közölte, hogy a szerződés miatt feljelentés-kiegészítést tesz. Korábban a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert az elmaradt fejlesztések és a szankciók miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte.
Újságírói felvetésre Budai Gyula elmondta azt is, hogy elképzelhető: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Malév privatizációs szerződése ügyében.
Veres János visszautasítja a Budapest Airport kapcsán őt ért vádakat
Veres János közlése szerint amíg ő volt a pénzügyi tárca vezetője, a Malév nem ment csődbe, a cég működőképességét, ha nehezen is, de az Európai Unió elvárásaival összhangban, sokféle intézkedéssel fenntartották.
A Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere ezt azzal kapcsolatban nyilatkozta az MTI-nek, hogy az elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: szerinte elképzelhetetlen az, hogy Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon volt kormányfők, illetve Veres János ex-pénzügyminiszter ne tudott volna arról, hogy a Budapest Airporttal kapcsolatos szerződések alapján közel 1.000 milliárd forint terheli az államot, ha a Malév csődbe megy.
"Általam nem ismert szerződéses részletre hivatkozik Budai Gyula, szövegkörnyezetből kiragadva. Ez is azt igazolja, hogy szerződés van, és nincs titkos záradék" - mondta Veres János. "Azt tartom elképzelhetetlennek, hogy hogyan lehet ilyen felelőtlen egy kormány; ha ezt a kabinet tudta, amit most Budai Gyula nyilatkozik, akkor mégis miért vitték csődbe a Malévet" - tette hozzá.
Veres János szavai szerint Budai Gyuláék a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás mintapéldáját mutatták be azzal, hogy "csődbe vitték a magyar nemzeti légitársaságot", miközben tudták, hogy mekkora teher fogja az államot sújtani a Budapest Airport-szerződés kapcsán. A volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott: Budai Gyula ezzel a nyilatkozatával éppen a külföldi befektetők érdekeit szolgálja, hiszen ezzel a német tulajdonost, a Hochtiefet felszólítja arra: "ekkora összegért menjen a pénztárhoz".
Hasonlóan fogalmazott Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Facebookon: "érzésem szerint holnaptól már megint Budai Gyula őrült nyilatkozatait javítgathatom és értelmezgethetem a nyilvánosság előtt.
(...) ...ha a kormány bármiféle szerződés alapján akárcsak megközelítő összegű követelésektől tarthat, akkor vajon mi a célja annak, hogy egy kormányzati tisztségviselő kiáll, és egyszerűen világgá kürtöli és lényegében egyoldalúan elismeri az állam fizetési kötelezettségét. És teszi ezt mindenféle előzetes jogvita, egyeztetés, vizsgálat és annak elbírálása nélkül, hogy ilyen követelés jogosan felmerülhet-e, a kormányzat valóban kell, hogy felelősséget viseljen-e."
Gyurcsány: a Malév csődjéért az Orbán-kormány felelős
Gyurcsány Ferenc szerint kérdéses, hogy ha volt az államra több százmilliárd forintos fizetési kötelezettséget rakó titkos záradéka a Budapest Airport (BA) privatizációs szerződésének, az Orbán-kormány azt miért csak a Malév csődje után hozta nyilvánosságra. A volt miniszterelnök az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: mivel a jelenlegi kabinet két év alatt sem talált megoldást a légitársaság problémáira, a vállalat csődjéért minden felelősség Orbán Viktort és kormányát terheli.
Gyurcsány Ferenc közleményében megerősítette keddi nyilatkozatát, hogy kormánya a ferihegyi repülőtér privatizációjakor nem adott felhatalmazást titkos záradék megkötésére, és ilyen létezéséről nem tájékoztatták.
"Ha volt titkos záradék, miért a Malév csődje után pár nappal hozzák azt nyilvánosságra? Ki titkosított és ki oldotta fel a titkosítást?" - tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció elnöke Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.
Rákérdezett arra is, hogy ha a kormánybiztos két év kormányzás alatt tisztába került azzal, hogy a Malév csődje kártérítési kötelezettséggel járhat, akkor "az Orbán-kormány miért nem oldotta meg a légitársaság körüli problémákat".
Közleményében Gyurcsány Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy egy privatizáció esetében a kormány csak a magánosításról dönt, a többi a vagyonkezelő feladata. "Egy szerződést megítélni (...) csak teljességében lehet. Nyilvánvaló, hogy a vételár megfizetése mellett a megállapodásnak elvileg lehettek kötbérre, kártérítésre vonatkozó részei is. Így aztán különösen súlyos az Orbán-kormány felelőssége, hogy két év ámokfutása közben nem talált megoldást a Malév problémáira. A vállalat tönkremenetele, az abból adódó minden felelősség Orbán Viktort és kabinetjét terheli" - olvasható.
"Megrázó politikai és gazdasági felelőtlenség, hogy ha még létezne is olyan értelmezése egy szerződésnek, hogy a magyar államot kártérítési felelősség terhelné, a kormány egyik embere nyilatkozatokkal adja a lovat a külföldi befektető alá. (...) Budai Gyulának elment az esze: a magyar nemzeti érdek helyett a külföldi befektető oldalára állt. A 2005-ös döntés idején az ÁPV Rt. igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága együttes ülésén, valamennyi párt részvételével tárgyalta a szóban forgó szerződést. A szerződés soha nem volt titkos, abba a parlamenti pártok képviselői bármikor betekinthettek" - tudatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy közleményét a titkársága a Bajnai Gordonnal és Veres János korábbi pénzügyminiszterrel folytatott konzultáció után hozta nyilvánosságra.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Budai Gyula, légi közlekedés, Malév, Budapest Airport, Veres János, Oszkó Pétera rovat további hírei
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet
Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot