Budai Gyula milliárdos sikertörténetről beszélt
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyik legsikeresebb programjának nevezte a Tanyafejlesztési Programot Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára; közlése szerint ez a kezdeményezés az, amely "közvetlenül eljut az emberekhez, segítséget nyújt, és amelynek kézzelfogható nyomai is vannak".
Az államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben kedden tartott tájékoztató rendezvényen elmondta: a támogatási program finanszírozására a kormány az idén 1,5 milliárd forintot fordít a tavalyi 1 milliárddal szemben, 2013-ban pedig mintegy 2 milliárd forintnyi forrás áll majd a pályázók rendelkezésre.
Miközben mindenhol megszorítások vannak, és egyre kevesebb a forrás, erre a programra minden évben újabb és újabb százmilliókat tud biztosítani a minisztérium, ami azt jelzi, hogy sikeres a kezdeményezés - tette hozzá Budai Gyula.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Budai Gyula, tanyaa rovat további hírei
Fordított zarándoklat Veszprémben
Az ellenzék már a Lendvay utcában van
Négy órát vesztegelnek a kamionok Záhonynál
Lottó - 20 alatti számmal nem lesz ötöse
Száz napig tart az ünnepségsorozat
4,6 millió forint bírság jött össze a razziából
Megjött a tavasz, kevesebben keresnek munkát