Eger kipipálva: Schmitt még az ajtócsapkodást is megúszta
A köztársasági elnök jött, látták, de a kölcsönös bájolgáson kívül sok nem történt. Egerben ünnepelték közgyűlésen, kísérgették és a protokolleseményeken az ellenzék is kínosan figyelt arra, hogy még csak szóba se kerüljön a plágiumgyanú. Schmitt Pál a szép magyar beszédről is szónokolt középiskolásoknak, sajtot kóstolt és gyárat látogatott. Közben a városban tüntettek ellene és mellette is. Végigkísértük az államfőt csütörtöki egri látogatásán.
A köztársasági elnök országjáró körútja kilencedik állomása inkább protokolláris látogatásnak tűnt, mint érdeminek. A városházán kezdte a napot Schmitt, ahol egyebek közt fogadta őt Habis László, Eger polgármestere és a megyei önkormányzat illetve a kormányhivatal helyi elöljárói.
Nem várt vendégek is akadtak, egy 20-30 főből álló csoport a Dobó téren demonstrált az államfő ellen, mint fogalmaztak: felháborítónak tartják, hogy a mai napig nem kaptak választ a plágium-botránnyal kapcsolatban.
Közben a tüntetők ellen is tüntettek, néhány méterrel arrébb Schmitt-szimpatizánsok "elmúltnyolcév"-eztek és kommunistáztak.
"Schmitt egy tehetségtelen báb"
Pál György szocialista önkormányzati képviselő a Schmitt-ellenes demonstráción elmondta: nem az a fő probléma az országban, hogy Schmitt Pál "egy tehetségtelen báb, hanem hogy már milliók élnek a létminimum alatt emberek". A szegényebbek még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek az elmúlt másfél évben. Azokat a törvényeket pedig, amelyek ezt okozták, Schmitt mindenféle kritika nélkül aláírta - hangoztatta. Török Zsolt, az MSZP szóvivője kitért arra, hogy, akik most bent ünnepelnek, azoknak az új adórendszer több százezer forintos fizetésemelést hozott, viszont, akik itt vannak az utcán, azoknak keresetcsökkenés jelentett. A helyzet véleménye szerint nem tartható tovább, azonnali gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.
"Ünnepi" érdektelenség
A polgármester irodájában még bájcsevegtek néhány percet a helyi vezetők és Schmitt Pál, majd elindult a végül rendkívül ünnepire sikeredett közgyűlés. A kormánypárthoz kötődő felszólalók - voltak bőven - öntömjénezése nagyon tetszett a köztársasági elnöknek. Az egri polgármester városa, saját és kormánya tevékenységét méltatta. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke már visszafelé is mutogatott, egyebek közt hangsúlyozta, hogy a korábbi szocialista vezetés miatt kellett adósságrendezési eljárást indítani a megye ellen. A kormányhivatal főigazgatója, dr. Balás István a közigazgatás átszervezéséről szólt, persze az egekig magasztalva a kormány teljesítményét. Az egri Fidesz első embere, Martonné Adler Ildikó építkezésről és a magyar emberek érdekeiről szónokolt. Utóbbit szerinte maximálisan képviseli a Fidesz.
Nem csapódott az ajtó
Az ellenzékiek - a korábbi híresztelésekkel ellentétben - meglepően visszafogottan nyilatkoztak, a doktori disszertációról senki nem mondott egy szót sem. Dr. Nagy Imre, a megyei közgyűlés MSZP frakciójának vezetője szerint nincs mit ünnepelni akkor, amikor sorozatosak a kirúgások, egyre több az elkeseredett ember, és az ország helyzete közel sem mondható ideálisnak. Ennek ellenére a vendégnek kijár a tisztes fogadtatás - fogalmazott. Dudás Róbert Jobbik frakcióvezető sem "vágta fel a nyelvét" az ünnepi ülés előtt. Kicsit megpiszkálta a köztársasági elnököt, hogy ugyan, minek irkál alá olyan törvényeket, amelyeket nem kéne, de ezen kívül semmi említésre méltó.
Schmitt beszéde előtt egyébként volt egy kis közjáték, Korózs Lajos, szocialista megyei önkormányzati képviselő úgy akarta kifejezni véleményét, hogy felpattant, majd a termet elhagyva megpróbálta becsapni a díszterem ajtaját. Az ajtó nem csattant, megfogta egy épp ott álló sajtószóvivő.
Korózs erre a városháza aulájában található alaptörvény asztalánál kihúzta a doktort Schmitt hivatalos aláírásából.
Az erő a magyarokkal van?
Az államfő szónoklata során többször is hangoztatta, elolvasott egy 250 oldalas munkaanyagot Heves megye helyzetéről, és látott pozitív és negatív elemeket is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Heves megye nincs a legjobbak között, de a "megyét a Jóisten jókedvében alkotta", hiszen csodás természeti adottságokkal rendelkezik a térség, és az emberekben is látja a "nem adom fel-szándékot". Saját látogatásáról elmondta, hogy igenis van célja országjáró körútjának. Az erős Magyarország kialakítására is felszólított mindenkit: szerinte erősnek kell lennie az embereknek, a családoknak, a kormánynak és a parlamentnek is.
Fordíts egy doktoriért!
A beszédet követően a város és a megyei vezetők ajánlására kitüntetéseket adott át, majd átvonult az Eszterházy Károly Főiskolára, ahol nem sokkal korábban a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom tartott sajtótájékoztatót. Torzsa Sándor országos alelnök arra bátorította az egri diákokat és az ország összes egyetemén és főiskoláján tanulókat, kérdezzék meg, hogyan kell szakdolgozatot vagy doktori disszertációt írni. Úgy véli, nem jó példa, ha azt láthatják a fiatalok, hogy a kemény munka helyett le lehet fordítani bolgár vagy akár francia nyelvű munkákat mindenféle következmények nélkül.
A Societas ott helyben egy Google Translate versenyt is hirdetett. Az épp arra járók közül, akik jól használták a bármilyen szakszöveg lefordítására alkalmas programot, kaptak egy jelképes doktori címet. A mozgalom továbbra is arra kéri az államfőt, hogy megnyugtatóan tisztázza magát a botrányban.
A nyelvművelő Schmitt
A tanulásról, az egészséges életmódról és a szép magyar beszéd fontosságáról tartott rendhagyó osztályfőnöki órát a Dobó István Gimnázium tornacsarnokában a köztársasági elnök. Már-már azt érezhettük, hogy felcsapott nyelvművelőnek Schmitt Pál, aki szerencsésnek mondta magát, hiszen 1958-ig nem volt televíziójuk, ezért a sport mellett az olvasás és a zenetanulás volt a legjobb időtöltései egyike. Elmondása szerint ennek köszönheti a választékos fogalmazását. Megemlítette, hogy az internet, a mobiltelefon és a közösségi portálok túlzott használata ront a fiatalok nyelvhasználatán. Felhívta a figyelmet az olvasásra, és kérte a diákokat, hogy a kötelező olvasmányoktól ne szenvedjenek, hiszen "azok alapozzák meg a szép magyar szóhasználatot".
Az elnök egri programjai során még ellátogatott egy helyi sajtkészítő kisvállalkozóhoz, illetve a ZF Hungária üzemébe. Ezt követően indultak ebédelni az Egerhez közeli Demjén községbe, ahonnan még elmegy Erdőtelekre is.
Szerző: Magyar Krisztián | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Schmitt Pál, plágium-gyanúa rovat további hírei
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet
Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot