Előzetesben a győri gyilkos
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság azt a férfit, akit a szombati adyvárosi gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei törvényszék szóvivője.
Máté Kinga tájékoztatása szerint a végzés jogerős, mivel sem a gyanúsított, sem a védője nem fellebbezett.
A döntés indokai között említette a bűncselekmény kiemelkedően súlyos voltát és a magas - öt-tizenöt évnyi - büntetési tétel mellett azt, hogy a férfit rejtőzködése során fogták el, újabb szökésének veszélye szabadlábon hagyása esetén fennállna. Feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása "hátrányosan befolyásolná a büntetőeljárás zavartalan lefolytatását".
A 42 éves áldozatra győri panellakásában az asszony fia talált rá múlt szombaton. A helyszíni szemle idegenkezűségre utaló körülményt talált, s a vasárnapi boncolás megerősítette, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett.
Károlyi Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón közölte, előző nap Vácon fogták el a győri gyilkossággal gyanúsított 41 éves férfit. A férfi a kihallgatása során - feladva kezdeti tagadását - beismerte, hogy megfojtotta a nőt, akivel másfél évig együtt élt.
A rendőrség közlése szerint a gyanúsított múlt szombaton a lakásban veszekedett az áldozattal. A férfi fojtogatni kezdte a nőt, majd törölközőt tekert a nyakára. A férfi állítása szerint az asszony még élt, amikor otthagyta. A gyanúsított 100 ezer forintot magához vett, és elvitte az asszony két mobiltelefonját, mert elmondása szerint a híváslistán akarta ellenőrizni, hogy a nő milyen férfiakkal tart kapcsolatot.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Győr, gyilkossága rovat további hírei
Gödör alján a lakosság Heves megyében
Volt miből engedményt adni: lopott tűzifát árult akciósan
Az élelmiszerárakról vitázni sem hajlandók: felháborító cinizmus
Tanács a fideszes nőknek: Orbánnál tessék kopogtatni!
Szörnyethalt a kamionnal karambolozó furgonos
Vádiratot gyártottak a trafikbotrányhoz
Ropogós húszezres-kötegek a tanácsadóknak - kicsiben és nagyban