Éppen Deutschra illett az ideális díszpolgár leírása? Ezt is megszavazták
Nem vicc: Deutsch Tamást Csongrád megye díszpolgárává avatták. Ezzel csak egy a baj, az EP-képviselőnek igazából nincs sok köze Csongrádhoz. A szocialisták szerint ezzel a Fidesz a csongrádiakat és a korábbi díszpolgárokat is megszégyenítette.
A Csongrád Megyei Közgyűlés pénteki zárt ülésén döntöttek úgy a fideszes képviselők, hogy az "ezer" szállal a megyéhez kötődő "twitter-bajnok" megérdemel egy díszpolgári címet. Magyar Anna közgyűlési elnök előterjesztését csak a Fidesz megyei politikusai szavazták meg. Az EP-képviselő igazából sok szállal nem kötődik a megyéhez: persze vannak ott barátai és egy korábbi barátnője is csongrádi volt. Az indoklásban egyébként az áll, hogy Csongrádot és a térséget Deutsch Tamás képviseli az európai Parlamentben. Ennyi erővel számos politikus követelhetne magának díszpolgári címet.
"A "Csongrád Megye Díszpolgára - Civitate Honoris Causa Donatus Comitatus Csongradiensis" cím annak az élő vagy elhunyt magyar, illetve külföldi természetes személynek adományozható, aki Csongrád megyében, vagy a megye érdekében a nemzettudat ápolása, erősítése tekintetében kiemelkedő munkát végzett és ezen tevékenységével, példaértékű emberi magatartásával, hazaszeretetével, a megye és ezen keresztül a nemzet iránt érzett elkötelezettségével elismerést váltott ki akár szűkebb, akár tágabb környezetében" - áll a díj felhívásában.
A szocialisták elhatárolódnak a Fidesz döntésétől. Szerintük a díj hivatalos felhívásának egyáltalán nem felel meg Deutsch, hisz "eddig semmit nem tett a megyéért, valamint politikusi viselkedése sem teszi méltóvá erre a címre". A megyei MSZP-frakció azt állítja: csupán politikai döntés a cím adományozása.
"Nem elég, hogy a Fidesz kifosztotta és szinte megszüntette a megyei önkormányzatot, az egyik megmaradt értékét, a díszpolgári címet is sárba tiporják azzal, hogy érdemtelenül ítélik oda egy pártpolitikusnak. A Magyar Szocialista Párt frakciója határozottan tiltakozik az eljárás és a döntés ellen" - tudatják a csongrádi szocialisták.
Szerző: Magyar Krisztián | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Csongrád megye, Deutsch Tamás, díszpolgára rovat további hírei
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet
Kozma atya viszi tovább a Máltai Szeretetszolgálatot