"Érpatak és Gyöngyöspata polgármestere tapsolni fog örömében"
Jogvédők levélben kérik a parlamenti képviselőket, hogy ne támogassák a belügyminiszter azon törvényjavaslatát, amely a közrend fenntartásában közreműködő szervek nevében fellépőknek egyebek közt megengedné a bilincs, illetve önvédelmi célból a szolgálati kutya alkalmazását. A szakemberek úgy vélik: tovább növekedhet Magyarországon a hatalmi visszaélések száma.
Pintér Sándor törvényjavaslata egyebek közt szélesítené a közrend fenntartásában közreműködő szervek - mint például természetvédelmi őrség, közterület-felügyelet, mezőőrség - intézkedési jogosítványait. A szabályozás alapján bővülne például a ruházat, a csomag és járművek átkutatásának lehetősége, a szervezetek nevében fellépőknek megengedné a bilincs, valamint önvédelmi célból a szolgálati kutya alkalmazását is.
A Társaság a Szabadságjogokért álláspontja szerint az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló belügyminiszteri javaslat növeli az állam lehetőségét a magánszféra szűkítésére és a személyi szabadság korlátozására.
A Pintér-féle javaslattal érintett szervezetek többsége a helyi önkormányzatok irányítása alatt működnek. Önkormányzati szinten ezek politikai célokra való felhasználásának a veszélye nagyobb és ellenőrizhetetlenebb. Ebből következően a kiszolgáltatott, védtelen, jogi alapismeretekkel nem rendelkező személyek könnyen a szélsőséges politikai akarat áldozataivá válhatnak - hívta fel a figyelmet Hüttl Tivadart, a TASZ Adatvédelmi és Információszabadság programvezetője. Hozzátette: "Érpatak és Gyöngyöspata polgármestere tapsolni fog örömében, ha meghallja, hogy jelentősen bővül a helyi romák mindennapos zaklatásának eszköztára, amely zaklatás célja a mélyszegénységben élők kriminalizálása, a társadalomból történő fokozatos kirekesztése". Ezt a folyamatot a TASZ Romaprogramjában dolgozók sok településen - különösen az említett két faluban - rendszeres terepmunkájuk során személyesen látják, tapasztalják - hangsúlyozta a programvezető.
A jogvédők arra is felhívják a figyelmet, hogy az előterjesztéshez nem kapcsolódik a jogalkotásról szóló törvény által előírt előzetes hatásvizsgálat, amely szakmai alapon igazolná, hogy a szükséges az alapjog-korlátozó kényszerintézkedések alkalmazási körének a bővítése a közbiztonság növeléséhez, és alkalmas lenne a cél elérésére. Az elmaradt hatásvizsgálat kapcsán Hüttl Tivadar kifejti: nem tudni, hogy mik lehetnek a várható gazdasági és társadalmi hatásai a szabályozásnak. Ez a törvény minden bizonnyal "csak" egy újabb lépés egy olyan állapot felé, amikor az lesz a kivételes nap, ha nem vett fel minket térfigyelő-kamera, nem igazoltatott egyetlen hatósági személy sem, nem motoztak meg minket, hátha éppen bűncselekményre készülünk. "Sólyom Lászlót idézve a szabadság olyan észrevétlenül fogy el, mint a tiszta víz és a levegő" - közölte a TASZ munkatársa.
A Társaság a Szabadságjogokért levelében arra kérik a képviselőket, hogy álljanak ki a szabadságjogok és az Alaptörvény VI. cikk. (l) bekezdésében biztosított magánélet védelme mellett, és szavazzanak nemmel a törvényjavaslatra.
Szerző: Magyar Krisztián | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
TASZ, Orbán-kormány, Belügyminisztérium, Pintér Sándora rovat további hírei
Pollenhelyzet: Már támadnak a nyári gyomok
Megkezdődött az Európai Geoparkok Hete
Szombaton adta be a Fidesz az új törvényjavaslatokat - hétfőn már szavaznak
Az árvíz miatt kevesebb a horgász
Földrengés volt Hevesben
Elfogták a pünkösdi fegyveres rablókat
Együtt 2014: A Fidesz tovább halászhat a zavarosban