Feljelentés TF-es diákok diplomaosztója miatt
Feljelentést tettek ismeretlenek a TF idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a hvg.hu értesülése szerint. Az egyik érintett egy fideszes politikus fia, akinek nevét a cikkben monogramra módosították. A politikus jogi lépéseket helyezett kilátásba.
A hvg.hu hétfőn azt írta, hogy befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), az egyik érintett hallgató pedig egy sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia.
Az internetes oldal írásában az áll: július közepén L. J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. A portál szerint a dékán is, a hallgatók is tudták: az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. A cikk állítása szerint "a dékán a saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékánhelyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet".
Lasztovicza Jenő az MTI-nek erre reagálva kifejtette: már felvette a kapcsolatot ügyvédekkel, akikkel a napokban áttekintik, milyen jogi lépések tehetők az ügyben, mert szerinte nem lehet szó nélkül hagyni, hogy "fiatal gyermekeket akarnak meghurcolni, akik még túl is teljesítették az előírt penzumot".
"A fiam három évig nappalira járt, és két olyan tantárgya maradt, amelyet utána levelezőn végzett el. Vagyis ő szinte minden egyes tárgyból a levelező szinthez képest a dupláját teljesítette, ha nem többet", mert egy levelező tagozaton sokkal kevesebbet kell a főiskolán tölteni és teljesíteni is, mint egy nappalin - részletezte.
"Ezzel a cikkel meg lettek bélyegezve ezek a gyerekek. Ki kér tőlük bocsánatot, amikor ki fog majd derülni, hogy jogosan kapták meg a diplomájukat, mert megdolgoztak érte?" - tette fel a kérdést Lasztovicza Jenő.
A politikus sérelmezte azt is, hogy leírták a fia nevét a cikkben - amit később monogramra módosítottak -, ez ugyanis szerinte ellenkezik az ártatlanság vélelmével. Kifogásolta továbbá, hogy tudomása szerint a szerző egy hallgatót vagy szülőt sem kérdezett meg arról, hogyan alakultak valójában az érintettek tanulmányai, megvédték-e a diplomájukat.
A fideszes képviselő szerint "etikátlan, gusztustalan, hogy politikai célokra akarják felhasználni a fiát".
A hvg.hu-nál az MTI megkeresésére közölték: csak azután reagálnak, hogy az országgyűlési képviselő dönt az esetleges jogi lépésekről.
Azonnali belső vizsgálatot rendelt el Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora a fideszes Lasztovicza Jenő fiának diplomáját érintő cikkel összefüggésben. A Semmelweis Egyetem az MTI-hez hétfő este eljuttatott közleményében azt írta: intézményük a hvg.hu hírportál Botrány a TF-en:.. című írásában említett feljelentésről hivatalos tájékoztatást mostanáig nem kapott. Ennek ellenére "a cikkben megfogalmazott állítások súlyosságára való tekintettel" a rektor azonnali belső vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményéről a nyilvánosságot tájékoztatni fogja - olvasható a kommünikében.
Forrás: STOP/MTI/hvg.hu |
STOP

címkék
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, dékán, diplomaa rovat további hírei
Búzatáblában landolt, és eloltotta füstölgő gépét a pilóta
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a volt kormányfőtől
Horn Gyula halála - A családdal egyeztet az illetékes temetési bizottság
MSZP: Katasztrófa, amit a kormány művelt
A fővárosi és az országos napi melegrekord is megdőlt
Horn Gyula halála - Részvétnyilvánítások