Giró-Szász szerint bármikor kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
Semmilyen előfeltétele nincs a hiteltárgyalások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU), a magyar kormány kész a tárgyalásokra, így azok bármikor megkezdődhetnek - jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken az MTV Ma reggel című műsorában.
Hangsúlyozta azt is: az Európai Bizottság által kifogásolt törvények megváltoztatása sem előfeltétele a hiteltárgyalások megkezdésének.
Hozzátette: az egykulcsos adórendszer megszüntetése mint feltétel pedig az EU-ban "fel sem merült", az IMF pedig az elmúlt 2-3 évben legalább négy olyan országnak adott hitelt, ahol egykulcsos adórendszer van, és ebből kettő az Európai Unió tagja.
Forrás: MTI |
STOP

a rovat további hírei
A Fidesz úgy tudja, mindent elmondtak a Közgépről - nem akarnak vizsgálóbizottságot
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet