Horváth: a kormány elmebeteg, a főváros a csőd határán
A kormány beismerte a 2012. évi költségvetés bukását - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. A STOP kérdésére azt is elmondta, hogy a BKV csődje elkerülhetetlen és márciusra várható.
A szocialista politikus hozzátette: az Orbán-kormány azt is világossá tette, hogy hibája árát a budapestiekkel akarja megfizettetni. Horváth mindezt a Magyar Közlöny idei 19. számában megjelent kormányhatározatra hivatkozva jelentette be. Kifogásolta, hogy több mint 50, fővárosiak által választott képviselő kétmilliónál is magasabb jövedelmet kap azért, hogy választói érdekeit képviselje, mégsem teszi. Az egykori főpolgármester-helyettes szerint ez annyit jelent, hogy ezek a képviselők elárulják választóikat.
Horváth Csaba elmondta, hogy a kormány egy újabb 40 milliárdos megszorításhoz keresi a megfelelő képleteket. Ezért fogják csökkenteni a nyugdíjasok és a diákok kedvezményeit a közlekedésben, ugyanakkor takarítatlan járdákra és kivilágítatlan utcákra lehet számítani a közeljövő Budapestjén.
Tarlós István a korábbi felszólítás ellenére nem tudta bizonyítani, hogy képes képviselni a fővárosiak érdekeit ezért megbukott - jelezte Horváth. A szocialista frakcióvezető szerint a BKV csődje egyben Budapest és az ország csődjét is jelenti. Megjegyezte, hogy a Magyar Közlönyben megjelentek alapján a kormány az "elmebeteg" kategóriába tartozik, és ámokfutást mutat be. Az ilyeneknek nem a kormányrúdnál a helye, hanem egy kényelmes, erre szakosodott intézet falai között - jelentette ki.
Ugyanakkor felszólította a kormányoldalt, hogy a mostani határozatot ne vegye komolyabban, mint azt a közel egy évvel ezelőttit, amelyben a problémák megoldásának kidolgozására kaptak utasítást a kormánytagok.
A Horváth Csaba által emlegetett határozat egyébként jelentős megszorításokat tartalmaz a gyógyszerár-támogatások és a művészetek támogatásának területén is.
Szerző: Csanádi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Horváth Csaba, Budapest, BKV, államcsőd, Tarlós Istvána rovat további hírei
A Fidesz úgy tudja, mindent elmondtak a Közgépről - nem akarnak vizsgálóbizottságot
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
Selmeczi Gabriella benyúlna a nyugdíjtörvénybe
Betámadta az LMP a fideszes képviselő irodáját
Rablást hazudott, hogy fedezze a balesetet