2012. február 22. szerda | 8. HÉT | 53. NAP | 23:37 | GERZSON, ZÉTÉNY

Influenza - még most sem késő oltást kérni

2012. január 29. | 02:04
Európában az influenza még lassan terjed, így továbbra sem késő kérni a védőoltást - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a hivatalos Facebook-oldalán szombaton.

Mint írták, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb összegzése szerint az influenza aktivitása Európában továbbra is alacsony, de kilenc ország - köztük a szomszédos Szlovákia - jelentett a múlt hetihez képest növekvő ütemű terjedést. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok által beküldött minták már csaknem harmadában mutatták ki az influenzavírust. A múlt heti eggyel szemben már négy országból, Izlandról, Finnországból, Olaszországból és Spanyolországból jelentettek regionális influenzajárványokat az ECDC-nek, és további négy ország számolt be helyi járványokról. A kontinensen továbbra is az influenza A(H3N2) vírusa a meghatározó az influenzás betegek között, de több súlyos esetért az A(H1N1) vírustörzs volt a felelős - írta az ÁNTSZ.

Az ECDC január elején azt jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány.

Az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi, szerdai jelentésében azt írta: az előző héten egy beteg szervezetében azonosították az influenza vírusát, és az influenzagyanús esetek száma is alig emelkedett. Január 16. és 22. között a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentésein alapuló becslés szerint az országban mintegy 8,5 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten. A megbetegedési arány továbbra is Pest megyében, a fővárosban, valamint Győr-Moson-Sopron és Vas megyében volt a legmagasabb, míg a legalacsonyabb Nógrád, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a harmadik naptári héten két jelentés érkezett: egy Komárom-Esztergom megyei szociális otthonból, valamint egy Baranya megyei településről.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
influenza


a rovat további hírei
Buszokat, vonatokat ürítettek ki a heccelődő miatt - súlyos büntetés vár rá Füst a Gellért szálló pincéjében - a tűzoltók szerint nincs veszély A kormány képviselői megkoszorúzták a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatainak sírját Le kell ülnie a büntetést az erőszakos szurkolónak Továbbra is házi őrizetben marad Geréb Ágnes Lángoló lakás a második emeleten: kizuhant egy férfi Elég volt: ne rugdossák tovább a dolgozókat és az utasokat
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
237.81

utazás
szavazás
Ki lesz a ValóVilág5 győztese?
VV Attila VV Csaba VV Fecó VV Seherezádé
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: CrissyMoran
Pucsító popsi premier plánban - Fotók 18+
Ünnepeljük együtt a fekete tanga lecsúszását!
Fotó: teenport
Igen, ízig-vérig jó nő - Fotók 18+
Kellemes fényképekkel kezdjük a hetet.
Fotó: alluring vixens
Félénk szöszke, most tanul vetkőzni - Fotók 18+
Vasárnap esti modellünk még csak most ismerkedik a vetkőzés tudományával.