Komoly jutalmat kap, aki segít megtalálni a rablót
Háromszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a Veszprémben kedden kirabolt kisbolt ügyében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kómár Viktória tájékoztatása szerint egy 175-180 centiméter magas, zömök testalkatú férfi január 31-én arcát sállal eltakarva ment be az Egyetem utca 19. szám alatti üzletbe, majd a boltost fegyvernek látszó tárggyal a bevétel átadására kényszerítette. Az alkalmazott a fenyegetés hatására a kasszában lévő pénzt átadta az elkövetőnek, aki ezután elmenekült a helyszínről.
A szóvivő közlése szerint a rendőrség háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A főkapitányság kéri a járókelőknek, a kerékpárosoknak a jelentkezését is, akik bármilyen, a rablással összefüggésbe hozható eseményt észleltek a közelben.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
rablása rovat további hírei
Leszakadt az álmennyezet a siófoki Tescóban - karbantartók dolgoztak éppen
Lázár a pártok támogatásáról: a kampányt döntően állami pénzből kell finanszírozni
Hiába jelzett a fénysorompó - Fotók a balesetről
A Fidesz úgy tudja, mindent elmondtak a Közgépről - nem akarnak vizsgálóbizottságot
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket