Lángokban áll a győri posztógyár
Gyapjúbálák égnek a győri posztógyár egyik csarnokában; a tüzet körülhatárolták és megkezdték a mozdítható bálák elszállítását, hogy kevesebb legyen az éghető anyag - közölte csütörtök reggel az MTI-vel a katasztrófavédelem megyei szóvivője.
Dobos Viktória tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint mintegy háromezer négyzetméteren csaptak fel a lángok, az esethez reggel háromnegyed négykor riasztották a tűzoltókat. A helyszínre érkezett a Vas megyei katasztrófavédelmi igazgatóság mobillaborja is.
A teljes terjedelmében, nagy füsttel égő csarnok több szomszédos épületet is veszélyeztet, a lakosságra azonban nem jelent veszélyt - mondta a szóvivő.
Jelezte, hogy miután a tűz miatt leállt az üzemben a munka, létszámellenőrzést tartottak, így már tudható: egyetlen munkás sem maradt a lángoló csarnokban.
|
STOP

a rovat további hírei
Az Alkotmánybíróságra látogat Orbán
Országimázs: minden vizsgált taxis becsapta a külföldieket
Életveszélyben az elgázolt kerékpáros
"Orbánék intézkedései elsősorban a szegényeket sújtják"
Nőttek a bérek, de elviszi az adó
Megszületett a bérmegállapodás a BKK-nál
Tiltakozás a Margitsziget elvétele miatt: mi lesz a következő?