2012. május 21. hétfő | 21. HÉT | 142. NAP | 16:37 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Már a Malév se tudja, mi lesz az utasaival

2012. február 05. | 12:12
Mindössze két Malév-utas érkezett vasárnap délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a jegyét visszaváltani, a tranzitban viszont már egy sem tartózkodik - tájékoztatott Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója vasárnap reggel.

Közlése szerint délelőtt 200-300, délután 2000 utasa lenne a pénteken leállított Malévnak.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy vasárnap 43 érkező és 51 induló Malév járatot töröltek. Mint megjegyezte, a mostani téli időszak egyébként is viszonylag alacsony forgalommal telik. Hardy Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormányrendelet szerint a pénteki leállást követően három napig segítik kártalanítással az utasokat.

Róna Márta, a Malév szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a Malév-utasoknak a tervezett utazást magunknak kell intézniük, így nem tudni, hogy miként rendeződött vagy rendeződik annak a 7.200 utasnak a helyzete, akit a légitársaság leállása közvetlenül érintett. A Malévnak erre már nincs ráhatása - tette hozzá.

Közlése szerint az utastájékoztatást a Malév tovább erősítette azzal, hogy a honlapon közzétettek mellett az ügyfélszolgálati telefonon már a bejelentkezést követően magnetofonról adnak részletes információt a teendőkről.

A szóvivő azt is elmondta, hogy mindössze három repülőgépet nem szállítottak még vissza az amerikai International Lease Finance Corporation (ILFC) lízingcég írországi központjába. Az egyik a Tel Avivban rekedt Boeing 737-es repülőgép, a másik kettő pedig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hangárban van javítás miatt.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
légi közlekedés, Malév, Budapest Airport, csőd


a rovat további hírei
Leszakadt az álmennyezet a siófoki Tescóban - karbantartók dolgoztak éppen Lázár a pártok támogatásáról: a kampányt döntően állami pénzből kell finanszírozni Hiába jelzett a fénysorompó - Fotók a balesetről A Fidesz úgy tudja, mindent elmondtak a Közgépről - nem akarnak vizsgálóbizottságot Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
247.52

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...
Fotó: playboy
Vizes hancúr az orgazmus küszöbén - Fotóorgia 18+
Péntek este a meztelen fotók is orgiát csapnak, annyi van belőlük.