2013. május 18. szombat | 20. HÉT | 138. NAP | 08:55 | ALEXANDRA, SZANDRA

Matolcsy nem kertel: magától nem sajnálja a jót a kormány

2012. augusztus 07. | 14:32
Bár olcsóbb államot ígért az Orbán-kormány, a jelek szerint a spórolást is unortodox módon gondolja kivitelezni. Egy írásbeli kérdésre Matolcsy György lesújtó választ küldött: a kormányzat kényelme érdekében igazán lehet több százmilliós kivételt tenni.

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy látja, az olcsóbb állam ígérete ugyanúgy nem vált valóra, mint oly sok másik.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez július végén nyújtott be a párt írásbeli kérdést a kormányzati bútorköltekezésről. A válasz őszintesége igencsak meglepő volt: 354 millió forintért vásároltak bútort ebben az évben úgy, hogy februártól kormányhatározatban rendelték el ennek tilalmát. Úgy tűnik, a kormány még a saját játékszabályait sem tartja be, a maga által hozott rendszabályok alól is kibújik. A legmeglepőbb a Matolcsy-féle unortodox válasznak az az érvelése, hogy a tilalom alól vannak kivételek. 354 millió kicsit nagy kivétel a kasszából.

"Álszent és felháborító, hogy a nemzeti luxuskormány úgy költ százmilliókat ruhafogasra, forgószékre, meg lábtámaszra, hogy közben négymillióan élnek a szegénységi küszöb alatt; úgy költ milliárdokat parlamenti őrségre, hogy nincs rend az országban; úgy akar luxusóvodákat nyitni a saját oligarcháinak csemetéi számára, hogy országszerte családok ezrei éheznek" - írja Józsa.

A szocialista politikus hangot adott annak a reményének, hogy Matolcsy György a saját bársonyszékét tervezi a most beszerzett százezer forintos forgószékre cserélni (amit egyébként feleennyiért is meg lehet kapni a webáruházakban), amelybe beleülve nagy lendülettel kipenderül az ország vezetéséből.


  |   STOP

címkék
Orbán-kormány, Matolcsy György, irodabútor, takarékosság


a rovat további hírei
Vita nélkül, 24 óra alatt, íratlan szabályon átgázolva - ez a Fidesz-stílus HÖOK: a zárolások ne érintsék a felsőoktatási intézményeket! Bajnai ígérete: már csak egy év és elzavarjuk ezt a kormányt Sorozatgyilkosok pere: megkezdte vádbeszédét az ügyész Komolyan gondolták: elfogadta a kormány a szociális temetésről szóló javaslatot Lecsapott a vihar: három embert mentettek Balatonőszödnél Lamperth Mónika válasza a fideszes támadásra: "A trafikmutyi botrány elérte megyénket is"
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Hol végez majd ByeAlex a döntőben?
1-5. hely 6-10. hely 11-15. hely 16-20. hely 21-25. hely Utolsó lesz
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.
Fotó: babes
Megnyílt a punci-kilátó - Fotók 18+
Emily kedvenc kikapcsolódása a kirándulás - de szigorúan csak a szex után.