Mesterházy Attila az alapvető jogok biztosához fordult
címlapsztori
1/10
A Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője arra kéri az alapvető jogok biztosát, Szabó Mátét, hogy indítványozási jogával élve érje el: az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll keretében döntsön a most elfogadott, a médiaszabályozásban bekövetkezett tartalmi változások alkotmányosságáról.
"Alaptörvény-ellenesen, közjogilag érvénytelen formában fogadta el a parlament 2012. május 24-én a médiaszolgáltatásokra és sajtótermékekre vonatkozó (T/7022) törvényt, amelyet a köztársasági elnök észrevételeinek közlése nyomán 2012. június 4-én lényegében változatlan tartalommal ismét megszavazott a kormánytöbbség" - olvasható a Magyar Szocialista Párt közleményében. - "A módosító törvény benyújtott változatának csupán az volt a célja, hogy az Alkotmánybíróság (165/2011.) határozatából fakadó jogalkotási kötelezettségnek eleget tegyen. A törvényjavaslat vitájában azonban lényeges, a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot csorbító tartalmi változások átvezetésére is sor került - írta Mesterházy Attila az alapvető jogok biztosának küldött levelében.
A vitatott kérdések között a frakcióvezető-pártelnök felveti a helyi vagy a körzeti médiaszolgáltatás közösségi médiaszolgáltatásként való elismerésének ügyét, illetve azt, hogy a törvény egyik bekezdése szerint "A Médiatanács az Országos Rádió és Televízió Testület jogutódja", s mint ilyen a hatóság oldalán jogutódként a Médiatanács áll mindazokban az ügyekben, amelyek az ORTT előtt indultak.
A módosított törvény tovább növelte a 2010-ben elfogadott jogszabálynak a jogállamiság elvét és a jogbiztonság követelményét sértő rendelkezéseinek számát, illetve "olyan eljárásrendet határozott meg, amelyben a hatóság diszkrecionális jogkörben dönthet arról, hogy valamely eljárását hajlandó-e - jogorvoslattal megtámadható - döntéssel lezárni, vagy sem."
Mesterházy Attila bízik abban, hogy az ombudsman egy újabb alkotmánybírósági kezdeményezéssel sikeresen előmozdítja a jogállamiságért küzdők valamint a sajtószabadság és a szabad tájékoztatáshoz való jog védelmének ügyét."
|
STOP

címkék
MSZP, Mesterházy Attila, ombudsman, Orbán-kormány, médiatörvénya rovat további hírei
Fej nélküli halottat találtak a János-hegyen: nem gyilkosság?
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
Világháborús szinten a magyar szegénység?
Halálra gázolta az úton fekvő nőt
Isten, Haza, Család 2013-ban: a Fidesznél a család visz mindent
Ismét hajózható a magyar Duna-szakasz
A Sziget-szervezők megvédték a szigetet