Mi vár Geréb Ágnesre? És mi vár az otthon szülni kívánó nőkre?
Miután kézhez kapja az értesítőt, Geréb Ágnesnek három hete lesz arra, hogy bevonuljon a fogházba. A STOP értesülése szerint ez a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet lesz. Geréb Ágnes sorsa most Schmitt Pál köztársasági elnök kezében van.
A Fővárosi Ítélőtáblán múlt pénteken hirdettek másodfokú ítéletet dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász ügyében. Jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, az első fokon megítélt öt év helyett tíz évre súlyosbították eltiltását a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és az 1,6 millió forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
- Schmitt Pál köztársasági elnöktől Geréb Ágnes kegyelmet kér, ezt a kérelmet a héten nyújtjuk be - mondta Pelle Andrea védő, majd hozzátette: bíznak a köztársasági elnök pozitív válaszában.
Elvileg minden nőnek alkotmányos joga eldönteni, hol szeretné gyermekét világra hozni. Korábban, ha az otthonszülést választotta valaki, nem tudott szaksegítséget kérni, a bábák ugyanis szabálysértést követtek el, ha intézményi kereteken kívül gyakorolták hivatásukat. Már majd egy éve van szabályozás - változás azonban kevés. 2011 áprilisában elfogadták az otthonszülést szabályzó rendeletet. Ez a szülő nőkre és a szülést kísérőkre is vonatkozik. Olyan feltételeket szabnak azonban a bábáknak, melyek igen nehezen teljesíthetőek.
- Jelenleg egyetlen olyan szülésznő sincsen Magyarországon, akinek engedélye lenne otthonszülések levezetéséhez - nyilatkozta Bottyán Emese, az Országos Bábaszövetség elnökségi tagja. Elmondása szerint most januártól lépett életbe egy olyan változtatás, melynek következtében egy-két szülésznő engedélyt kaphat. Eddig az ÁNTSZ feltételei, a bábák magas biztosítási díja és más szakmai előírások olyan feladatok elé állították az otthonszülést kísérni kívánó szülésznőket, melyeket senki nem tudott teljesíteni. - Következésképpen, ma Magyarországon nincs legális lehetőség arra, hogy egy nő szakember segítségével tervezetten otthon szüljön - tette hozzá Bottyán Emese.
Ugyanez a nemzetközi gyakorlatban már működik. Számos nyugat-európai szomszédunknál már több évtizede szabályozott rendszere van az intézményen kívüli szülésnek. Az otthonszülést kísérők legálisan dolgozhatnak, a bábáé egy olyan foglalkozás, mint bármely más.
Ilyen, az otthonszülés körülményeit ismerő nemzetközi szakértők véleményét szerette volna bevonni a perbe Geréb Ágnes védelme. Ezt a másodfokú bíróság azonban elutasította.
Pelle Andrea, Geréb Ágnes védője elmondta: a külföldi szakértők meghallgatásának elutasítását a bíróság azzal indokolta, hogy őket tanúként lehetett volna meghallgatni. Tanú azonban csak az lehet, aki konkrétan ismeri az esetet. Ők viszont nem vizsgálták a sértetteket, ezért nem tanúskodhattak. A felkért külföldi szakértők véleményét pedig csak akkor lehet meghallgatni, ha van olyan különleges körülmény, ami miatt ez elengedhetetlen, mivel nem szerepelnek a magyar igazságügyi orvosszakértői címjegyzékben. Mivel ilyen nem volt, nem kérhették a védők a nemzetközi szakvélemények figyelembe vételét. A bába mellett kiálló hazai szakember pedig idős kora és egészségügyi állapota miatt nem tudott tanúként megjelenni. A bábák így gyakorlatilag nem tudták megvédeni magukat.
Kevéssé köztudott, hogy közvetetten az úgynevezett "apás szülés" magyarországi bevezetése is Geréb Ágnes nevéhez köthető. 1977-ben leendő apákat "csempészett be" a szülésekre a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, ami akkor még nemhogy ekkora divat, de legális sem volt. Meg is büntették: fél évre kitiltották a szülőszobáról. Nem sokkal később pedig egy másik kórházban sokak örömére újdonságként vezették be ezt a lehetőséget. Azóta már igen keveset hallani olyan szülésekről, ahol ne lenne jelen a kispapa is.
Talán ez az ítélet az első és egyben utolsó ilyen jellegű ítélet. A leírtak alapján ebben a perben gyakorlatilag nem a bábák által vétett műhiba, hanem a bábaság maga, az otthonszülés lett elítélve. Az otthonszülés, ami csakúgy, mint az "apás szülés", pár év vagy évtized múlva lehet, hogy teljesen természetes lesz majd mindenki számára.
Szerző: -vp- | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Geréb Ágnes, otthonszülésa rovat további hírei
Leszakadt az álmennyezet a siófoki Tescóban - karbantartók dolgoztak éppen
Lázár a pártok támogatásáról: a kampányt döntően állami pénzből kell finanszírozni
Hiába jelzett a fénysorompó - Fotók a balesetről
A Fidesz úgy tudja, mindent elmondtak a Közgépről - nem akarnak vizsgálóbizottságot
Sakálkölykök születtek a Budakeszi Vadasparkban
Ettől az esőtől még nem lélegezhetnek fel az allergiások
Két férfi és egy nő fújta meg az ékszereket