Vita az Akadémián: megalázó különbség vagy fantasztikus lehetőség?
címlapsztori
1/10
Felháborodást keltett a Magyar Tudományos Akadémián egy külföldi kutatóknak kiírt pályázat, mert az abban foglalt díjazás a többszöröse egy magyar kutatóénak. Az MTA nem tud elégedetlenségről, szerintük egyébként is örülni kell a lehetőségnek, és úgy szemlélni a kérdést, mintha sztáredzőt hoznának egy sportklubba.
Havonta 2,5 millió forint juttatásban részesülhetnek azok a vendégkutatók, akik elnyerték az akadémia májusban kiírt pályázatát, melynek célja az volt, hogy "megszólítsa a kiemelkedő külföldi egyetemek legmagasabb címmel rendelkező kutatóit a természettudományok, élettudományok, humán-, és társadalomtudományok területén".
A százmilliós költségvetéssel kiírt pályázatra 16 tudós jelentkezett, a bírálóbizottság döntése nyomán Pálinkás József MTA-elnök végül hat kutatót hívott meg 3-12 hónapra. A legfontosabb feltétel az volt, hogy a vendégtudósok valamilyen hazai kutatási programba kapcsolódjanak be.
A pályázat több hazai kutatóban felháborodást keltett. Egy név nélkül nyilatkozó akadémikus elmondta: a havi 2,5 milliós juttatás híre komoly bérfeszültséget keltett.
- Mi ennek a töredékét kapjuk, pedig nem érezzük úgy, hogy kisebb lenne a tudományos teljesítményünk. Az MTA kutatóinak bruttó átlagbére tavaly 297 950 forint volt, csakúgy, mint 2010-ben, és jövőre sem fog emelkedni. A meghívottak mellett dolgozó akadémikusok és akadémiai nagydoktorok bruttó 437 300 és bruttó 463 500 forint közötti fizetéseket kapnak. Persze tudom, hogy emellett tiszteletdíjban is részesülhetnek, de azzal együtt is csak álmaikban léteznek olyan fizetések, amelyeket a "barátok" kapnak - idézi az Új Ász az egyik neve elhallgatását kérő akadémikust.
Az Új Ász cikkének megjelenését követően az MTA Elnöki Titkársága arról tájékoztatta a STOPot: az akadémiai kutatóintézet-hálózat megújítási programjáról a tavaly decemberi közgyűlés döntött. 2012-ben 20 százalékkal nőtt az MTA költségvetése, amelynek következtében növekményből 6,5 milliárd forintot nyitott versenypályázati rendszerben osztottak szét a kutatóhálózatban.
A hazai kutatócsoportok munkájában való részvételre szóló, idén első alkalommal kiírt pályázat a nemzetközileg legelismertebb kutatók körét szólította meg, akik közül 16-an nyújtottak be pályázatot. A független bírálók és a zsűri véleménye alapján az MTA elnöke hat kutató meghívását hagyta jóvá. A kiválasztott vendégkutatók szeptembertől 3-10 hónapot töltenek majd Magyarországon. A titkárság megfogalmazása szerint a rangos kutatók meghívását - sporthasonlattal élve - a sztáredzők meghívásához lehetne hasonlítani, akikért a világ elismert kutatóhelyei versengenek.
A titkárság közlése szerint egyáltalán nem jutott el hozzájuk olyan hír, amely szerint a vendégkutatók meghívása megütközést keltene. Úgy vélik, ha akad is az akadémiai kutatóintézet-hálózatban dolgozó 2500 kutató között olyan, amelyik nem tartja helyesnek a "sztáredzők" szerződtetését, a többség örül annak, hogy idén ilyen pályázati lehetőség is adódott.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Magyar Tudományos Akadémiaa rovat további hírei
Emlékezni fogunk Orbán bravúrjára: munkahelyek nélkül épít "munkaalapú" társadalmat
MSZP: Eljárást a bűnismétlő Gaudi Nagy Tamás ellen!
"Önök elvették a kiskeresetű, nyugdíjas emberek pénzét" - a fideszes kudarcpolitikáról a rezsi-vitában
MSZP: " Orbán is hazudott a trafikmutyiról"
"Már pályázni is csak miniszteri engedéllyel lehet?!"
"Felszólítjuk Orbán Viktort, álljon le, vagy álljon félre!"
Egyetért-e a miniszterelnök Kerényivel?