2013. május 20. hétfő | 21. HÉT | 140. NAP | 03:05 | BERNÁT, FELÍCIA

Orbán megtanulta a leckét - másnak már minek?

2012. augusztus 11. | 17:28
Demokratikus és esélyteremtő felsőoktatási rendszer kialakítását ígéri az MSZP 2014-es kormányra kerülése esetén, a szocialisták emellett kilátásba helyezik a hallgatói szerződésekben foglalt "röghöz kötés" eltörlését is.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja hangsúlyozta: éppen az a Fidesz vezetett be a korábbi költségtérítésnél átlagosan két és félszer nagyobb tandíjat, amelyik korábban népszavazást szervezett az általános tandíj ellen.
Az ellenzéki politikus arra is emlékeztetett, pénteken lejárt az egyetemi pótfelvételi jelentkezési határidő, így hamarosan egyértelművé válik, milyen hatásokkal járt a kormány "rombolása" a felsőoktatásban. Kiemelte, a pótfelvételin már csak önköltséges képzésre lehetett jelentkezni, vagyis ez a képzési forma "lényegében bevezeti a tandíjat".

Közölte: a kabinet változtatásai egy egész generációt rekesztenek ki a felsőoktatásból, azokat, akik anyagi helyzetük miatt az idén és a következő pár évben nem tudják megkezdeni tanulmányaikat.

Tízmilliárd forintokat vonnak el a felsőoktatásból, közben drasztikusan csökkentették a "röghöz kötéssel súlyosbított" államilag finanszírozott képzések számát - fogalmazott Kunhalmi Ágnes. Hozzátette: a kabinet csak pontatlanul, hiányosan és késve adott tájékoztatást az átalakításokról és felvételi lehetőségekről.

A felsőoktatási rendszer átfogó átalakításáról azt mondta a szocialista politikus, hogy mindez nem reform, hiszen a "reform arról szól, hogy a rendszert hatékonyabban kezdik el működtetni, jobbá teszik azzal, hogy az erre alkalmas szakszerű intézkedéseket meghozzák". Az utóbbi időszak változtatásai viszont csak nagyobb káoszt és problémát okoztak a felsőoktatásban, de a közoktatásban is. "De mit várhatunk attól a kormánytól, aki anno - becsapva az országot - csodát ígért, nem politikát? Mit várhatunk azoktól, akiknek mindenre annyi volt a válasza 8 évig, hogy "mindenre van pénz, csak akarni kell"? Mit várunk azoktól, akik 300 forintért behergelték az országot, becsapva több millió embert, most pedig a sokszorosát fizettetik meg mindenkivel?" - tette fel a kérdéseket Kunhalmi Ágnes, aki hozzátette: fiatalok tízezrei akarják elhagyni az országot akkor, amikor röghöz akarják őket kötni.

"Határozottan a "röghöz kötés" ellen vagyunk. Azt a jelenséget, amelyet a kormány ezzel kapcsolatban hangoztat, mi is érzékeljük, de ezt az eszközt elfogadhatatlanak tartjuk. Pont az ellenkező hatást fogják kiváltani, mint amire ezzel kapcsolatban számítanak" - közölte pártja álláspontját a szocialista politikus. Kunhalmi Ágnes úgy véli: az utóbbi két évben tapasztalt bizonytalan jogi környezet, a társadalmi és gazdasági változások miatt gyorsult fel a fiatalok kivándorlása.

Kétségbeejtő, hogy 20 év politikai pályafutás után csak ennyi telik ki attól a miniszterelnöktől, aki tanulhatott, most meg ő maga zár el ezreket a jogi pályától - jegyezte meg. "A következő MSZP-kormány a mai zárt, csak egyre szűkülő felsőoktatás helyett demokratikus, esélyteremtő egyetemi oktatást teremt majd. Megígérhetem, hogy 2014-től egy új MSZP-kormány meg fogja találni a megoldást arra, hogy az új generációkat ne lehessen röghöz kötni EU-s állampolgárként" - zárta sajtótájékoztatóját Kunhalmi Ágnes.


Forrás: STOP/MTI   |   STOP

címkék
Kunhalmi Ágnes, MSZP, egyetem, felsőoktatás


a rovat további hírei
Szabadon engedik mészárlásra készülő S. Ábelt? Lezárták a Duna-partot Itt a vihar - riasztások és figyelmeztetések több helyen is Árfolyamgát - A helyzet durva és tovább romlik Megvannak a lottószámok Időjárás: kelleni fog az esernyő Bukják a nyugdíjpótlékot az egykori III/III-asok
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.