Oszt' jó napot? Jobb lenne az isten veled
Eddig sem volt kétségünk, hogy a kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból álló Médiatanács Orbán Viktor és pártja érdekeit követi. De eddig legalább azt hihettük: talán az általuk tollba mondott médiatörvény kereteit tiszteletben tartják - írta pénteki közleményében Lendvai Ildikó, szocialista országgyűlési képviselő.
A jogszabály ugyanis kimondja: a Médiahatóság "kizárólag a törvénynek van alárendelve." Most kiderült, még annak sem.
A szocialista politikus azután fejtette ki véleményét, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közölte: határozatban mondta ki a jelenleg a Klubrádió által használt 95,3 MHz-es frekvenciára beérkezett pályázatok alaki érvénytelenségét. Mint írták, ezzel végleg pont került a korábban kiírt pályázati eljárás végére.
Ennek kapcsán kiderült: "a Klubrádió szerint újabb vesztes per előtt áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legújabb határozata nyomán, amelyben ismét kizárta a 95,3 MHz-es frekvencia pályázatán indulókat, eredménytelenné nyilvánítva az eljárást. A rádió azt közölte az MTI-vel: a hatóság annak ellenére zárta ki az indulókat az általuk jelenleg használt frekvencia pályázatából, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, a pályázat eredményes volt."
Lendvai Ildikó mindezt úgy értékelte: "a tanács tehát fütyülhet a törvényességre, az igazságszolgáltatásra, a bíróságra. Hiszen, bár ítéletek sora mondta ki jogtalannak a Klubrádió elhallgattatása érdekében tett lépéseiket, a médiamindenhatóság a törvények helyett továbbra is csak Orbán Viktor útmutatását követi.
A bíróság akár ki is teheti ítéleteit az ablakba, ők juszt is a kapott politikai parancsot teljesítik, oszt' jó napot! Ideje volna, hogy az "oszt' jó napot" helyett egy másik köszönési módot, mondjuk az "isten veled"-et vegyék használatba.
És ha ennyi törvénytelenség után végleg elköszönnek a média világától, a nézőktől és a hallgatóktól, azt sem bánjuk, ha a lemondó nyilatkozatuk hátoldala esetleg nem lesz beszámozva és aláírva."
|
STOP

címkék
médiatörvény, médiahatóság, klubrádió, MSZPa rovat további hírei
Az árvíz miatt kevesebb a horgász
Földrengés volt Hevesben
Elfogták a pünkösdi fegyveres rablókat
Együtt 2014: A Fidesz tovább halászhat a zavarosban
Otthon forgatott pornót az egri férfi - A lányok nem tudtak róla
Olcsóbb tankönyveket követel a Jobbik
Fordított zarándoklat Veszprémben