2014. szeptember 23. kedd | 39. HÉT | 266. NAP | 08:22 | LINA, TEKLA

Szegénység, elvándorlás - íme az orbáni szolidaritás

2012. július 22. | 15:58
Változtatásokat követel az MSZP a kormány adó- és foglalkoztatáspolitikájában. Az ellenzéki párt álláspontja szerint a személyi jövedelemadó átalakítása mellett növelni kell a munkahelyek számát a versenyszférában.

Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt alelnöke a STOPnak elmondta, hogy továbbra is elvárják a kormánytól az egykulcsos adó igazságosabbá alakítását, ugyanakkor azt is, hogy a gyermekek után járó adókedvezmények a kisebb jövedelemmel rendelkezőknek jelentsenek elsősorban segítséget. A politikus szerint ezzel párhuzamosan növelni kell a befektetői bizalmat, lehetővé tenni, hogy a bankok a vállalkozásokat hitelekkel továbbra is segíthessék. Hangsúlyozta, hogy növelni kell a versenyszférában a munkahelyek számát, de a közfoglalkoztatási rendszerre is nagy szükség van. Ez utóbbit viszont értékteremtővé kell tenni, és olyan jövedelmet kell biztosítani az ilyen munkára szorulóknak, amiből valóban meg lehet élni.

A szocialista alelnök kifejtette, hogy az emberek egy része még mindig bízik abban, hogy a kormány betartja a választási ígéreteket. Ehhez képest 75 ezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma, mint a válság előtt. Ez a szám nagyon magas, annak ellenére, hogy részmunkaidőben foglalkoztatottak száma - a közmunka-program miatt - nőtt. A versenyszférában azonban 30 ezerrel csökkent a munkahelyek száma az elmúlt évben, így már csak 1,8 millió embert foglalkoztatnak a vállalkozások. Kelet-Magyarországon kevésbé csökken ugyan a versenypiaci foglalkoztatás, de az nagyban köszönhető a 21 százalékkal megnőtt elvándorlásnak - aki teheti, máshol keres magának munkahelyet. Hozzátette, hogy az új Munka törvénykönyvében szabályozott regionális minimálbér csak ront a helyzeten, hiszem hazánkban már így is 4 millióan élnek a létminimum, 1,2 millióan pedig a szegénységi határ alatt (ez 31 ezer forint/fő/hó jövedelmet jelent). Ráadásul a gyermekek és fiatalok 16 százaléka él olyan családban, ahol egyáltalán nincs kereső.

Országosan is több a munkanélküli, mint 2 éve - hangsúlyozta Gúr, aki pontos számadatokkal is szolgált: a pályakezdő fiatalok 27-28 százaléka szorul munkanélküli-ellátásra, álláskeresésük időtartama átlagosan 18 hónap, az ellátás pedig 3 hónapig jár a korábbi 9 helyett. Pedig, ahogy az országgyűlési képviselő elmondta, az állam ugyanúgy beszedi a járulékokat, amelyeket erre a célra kéne fordítani, mint eddig.

Kitért a keresetek kérdésére is: az egykulcsos személyi jövedelemadó a tehetőseknek kedvez az adójóváírás kivezetése pedig kifejezetten a kisebb jövedelműeket sújtja. Szintén a gazdagabb rétegnek jó a családi adókedvezmény, hiszen míg egy munkanélküli egyetlen fillért sem kap gyermekei után, addig például Orbán Viktor miniszterelnök 132 ezer forint adójóváírást tud érvényesíteni. Ez az orbáni szolidaritás - mondta Gúr Nándor, aki beszélt a minimálbérek vásárlóértékének alakulásáról is. Aláhúzta, hogy bár a minimálbér bruttó értéke közel 20 ezer forintot emelkedett, nettóban ugyanannyit kapnak kézhez az ebből élők. A reálérték viszont természetesen kevesebb, mint két éve. A 47 ezer forintos közfoglalkoztatási minimálbér még ennél is rosszabb - tette hozzá, megjegyezve, hogy európai rekorderek lettünk az áruforgalmi adó tekintetében, ami azt jelenti, hogy például a közfoglalkoztatottak amúgy is nagyon alacsony fizetésének közel kétharmada élelmiszerre és közlekedésre megy el.


Szerző: Csanádi   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
Munka törvénykönyve, foglalkoztatáspolitika, MSZP, Gúr Nándor, adó


a rovat további hírei
Felfüggesztették az Ökotárs adószámát Elfogták a férfit, aki lábon lőtt egy nőt éjszaka Orbán szerint konszenzus van a duális képzés ügyében Nem jár a vonat a Gyékényes-Murakeresztúr-Nagykanizsa szakaszon Életfogytiglani kapott az élettársát agyonverő férfi Egyértelműbben kell szabályozni a költségtérítéseket Baumag-ügy
FRISS HÍREK Több friss hír »
2014.09.23. 08:10
Hamarosan kürtőskalács fesztivál Budapesten
2014.09.23. 08:03
Medveczky Ilona újraírta végrendeletét
2014.09.23. 07:37
Szerény forinterősödés kedd reggel
2014.09.23. 07:35
Felfüggesztették az Ökotárs adószámát
2014.09.23. 07:32
Putyin: az orosz bankoknak maradniuk kell Ukrajnában
2014.09.23. 07:28
Elfogták a férfit, aki lábon lőtt egy nőt éjszaka
2014.09.23. 07:15
Orbán szerint konszenzus van a duális képzés ügyében
2014.09.23. 07:02
Kelemen Anna: piramisban működik a világ
2014.09.23. 06:45
Dzsihadista harcosokat toboroztak, elítélték őketl
2014.09.23. 06:25
Gyengébb szőlőtermés, alacsonyabb árak
2014.09.23. 06:18
Nem jár a vonat a Gyékényes-Murakeresztúr-Nagykanizsa szakaszon
2014.09.23. 06:10
Életfogytiglani kapott az élettársát agyonverő férfi
2014.09.23. 06:01
Nagyon sokba került Szabó Zsófi az RTL-nek
2014.09.23. 02:30
Egyértelműbben kell szabályozni a költségtérítéseket
2014.09.23. 02:00
Baumag-ügy
2014.09.23. 01:30
Ikervizsgálatok várják az ikreket a Semmelweis Egyetemen
2014.09.23. 01:00
Változhat az elszámolási törvény
2014.09.23. 00:30
A víztározók építése segíti a felelős vízgazdálkodást
2014.09.23. 00:00
Szociális rehabilitációt a nyíregyházi Huszár-telepen
2014.09.22. 23:38
Lábon lőttek egy nőt a XX. kerületben
2014.09.22. 23:30
Olcsóbb lesz az üzemanyagok ára
2014.09.22. 23:00
Bodnár Zoltán is beállt a droglobbi mögé
2014.09.22. 22:30
Tarlós 5 fő bűne
2014.09.22. 22:00
Az LMP lezárná a rakpartot
2014.09.22. 21:30
Az olvasás és a könyvek szeretete csak a szülőkön múlik!
2014.09.22. 21:30
Kivásárolja a Siemenst a Bosch
2014.09.22. 21:30
Törvénysértő módon kampányolt az MSZP-s polgármester
2014.09.22. 21:18
Magyarország szegényház lett
2014.09.22. 21:15
Joan Miró kiállítás nyílik Zágrábban
2014.09.22. 21:05
Kétmillió forint bírságot szabott ki a Business Telecomra a BÉT
TOP HÍREK
1/5
fotó, videó
CHF / HUF
258.39

címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Sosanne a szőke ciklon
Kedveli a bevállalós pasikat, hiszen ő is mindent bevállal.
Anna a konyhatündér
Mindent és mindenkit megfőz a tüzes szemű Annácska.
Ő a fény az éjszakában
A csodálatos Eleanore, bájával még az éjszaka sötétjét is beragyogja.