Szigorú éjszaka jön, mínuszokkal
Várható időjárás vasárnap estig:
Kezdetben az Alföldön erősen felhős lesz az ég, másutt viszont csaknem zavartalan napsütés várható. Később a felhőzet kelet felől a Dunántúlra is átterjed, ugyanakkor nyugat felől fátyolfelhőzet csúszik az ország fölé. Éjszaka és vasárnap napközben is a nyugati megyékben valószínű a több felhő: míg az Alpokalján szinte egész nap erősen felhős lesz az ég, addig az Észak-Alföldön és a Tiszántúlon többnyire napos időre van kilátás. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, vasárnap északkeleten egy-egy erős lökés is előfordulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és -10 fok között, északkeleten -10 fok alatt alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -2 és +3 fok között alakul.
Az időjárási helyzet Európában
Az Északi-tenger felett sekély ciklon örvénylik. Ennek hidegfrontja Spanyolországig húzódik, amely mentén erősen felhős az ég, szórványosan az eső is esik. Izland térségében ugyancsak ciklonok találhatók, de ezek még csak ott, illetve az Atlanti-óceán felett okoznak felhős, változékony időt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -2 és +6 fok között, az óceánhoz közelebb lévő területeken 10 fok körül alakul. Európa többi területén anticiklon alakítja az időjárást. Oroszország északi részén van a középpontja annak a magasnyomású rendszernek, amely délnyugat felé, a Balkán-félszigetig terjed, de emellett még Közép-Európa és Skandinávia időjárására is hatással van. A területén eseménytelen az idő, számottevő csapadék sehol sincs. Rendkívül hideg légtömeg helyezkedik el itt, a csúcshőmérséklet Kelet-Európában -10 fok alatt alakul, csak a Kárpát-medencében és kontinensünk déli részén emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. Kelet-európai-síkság északi részén, a hosszú sarkvidéki éjszakán a derült ég alatt -30 fok alá kúszik a hőmérő higanyszála.
Vasárnap estig a Kárpát-medencébe kelet felől hideg és száraz levegő szivárog be, ennyire hideg azért nem lesz, de éjszaka itt is kemény fagyokra, nappal pedig 0 fok körüli hőmérsékletre van kilátás.
Forrás: MTI |
STOP

a rovat további hírei
A Fidesz civiljei feljelentették, a Fidesz médiahatósága vizsgálja a Klubrádiót
Ausztriában kapták el, 2001 óta keresték a kegyetlen gyilkost
Lecsaptak a hálózatra Debrecenben
Diplomata, nem turista - ennyit utaztak eddig a minisztériumok
Nem a HM, a HM EI vett autókat 130 millióért
Buszokat, vonatokat ürítettek ki a heccelődő miatt - súlyos büntetés vár rá
Füst a Gellért szálló pincéjében - a tűzoltók szerint nincs veszély