Szocialisták és néppártiak együtt akadályozták meg a libatömés betiltását
"A szocialista és a néppárti európai parlamenti képviselők együttes szavazataival sikerült elutasítani azt a javaslatot, amely az EU állatjóléti stratégiájának részeként betiltotta volna a hízott libamáj forgalmazását" - fogalmazott Tabajdi Csaba, az EP Mezőgazdasági Bizottságának szocialista tagja. "A döntés jelentős magyar siker, különösen azért, mert a libahizlalásban érdekelt országok (Franciaország, Spanyolország Bulgária, Belgium, Magyarország) kisebbségben vannak az Európai Parlamentben."
A szocialista EP képviselő emlékeztetett arra, hogy 2008-ban a Négy Mancs állatvédő szervezet indított kampányt a magyar libatenyésztők termékeinek bojkottálására, amely két milliárd forintra becsült kárt okozott a magyar baromfitenyésztőknek. "Ahogy arra az Európai Bizottsághoz benyújtott kérdésemben is megfogalmaztam akkor, a Négy Mancs kampánya kifejezetten a magyar termelők ellen irányult, hiszen ugyanezt a gyakorlatot más országokban nem sérelmezte. A szakszerű és kíméletes libatömés az uniós szabályozás értelmében jogszerűen folytatható Magyarországon, amint azt az Európai Bizottság is kifejtette a kérdésemre adott válaszban. Az EP Mezőgazdasági Bizottságának mai döntésével ezt az érvényben lévő szabályt megerősítettük."
Szerző: MSZP Európai Parlamenti Delegációja | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Európai Parlament, libatömés, Négy Mancsa rovat további hírei
Bozótvágóval zúzta be két autó szélvédőjét és egy közért kirakatát
Tűzoltók vágták ki a villamossal ütköző autó sofőrjét
Egyszerre két kerékpárost gázolt el a teherautó
Trafikmutyi: egyetlen kormánypolitikus adta írásba, hogy nem érintett
A Fidesz földtörvénye káros a vidéknek?
Vaslapáttal ütötte a kutya fejét
Nyakon szúrta élettársát egy hajléktalan