Újabb csavar az állami földek körül - bajban a helyi gazdák
Számos állattartó megélhetése kerülhet veszélybe Békés megyében, mert az állattartásra alkalmas földeket erdősíteni akarják. Ez legalábbis nem szokványos, de több szakpolitikus szerint kifejezetten nem ajánlatos.
Súlyos szakmai hiba 30 aranykoronás földekre erdőt telepíteni - mondta a STOPnak Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő, azután a bejárás után, amelyet képviselőtársával, Varga Zoltán volt önkormányzati miniszterrel tett a helyszínen. Egy körülbelül 1000 hektáros terület sorsáról van szó Tarhos és Sarkad térségében. Itt 10-15 család foglalkozik lelegeltető állattartással. Gőgös szerint ők bővíthették volna vállalkozásukat, illetve újabb állattartóknak is jutna terület, ha az erre alkalmas földeken nem erdőt akarnának telepíteni.
A szocialista politikus kijelentette, hogy olyan területről van szó, ahol lejárt az állami bérlet. A földeket már meg is hirdettek pályázatra, de ezt visszavonták, és erdősítés mellett döntöttek. 300 hektáron már el is kezdték a munkát, de a maradék 700 hektárt még érdemes lenne megmenteni.
Öntözhető, értékes mezőgazdasági területről van szó ugyanis, amit vétek egy 100 éves erdősítési projektre áldozni - összegezte tapasztalatait Gőgös Zoltán, hozzátéve, hogy nem csupán arról van szó, hogy az állattartó gazdáknak és alkalmazottaiknak jó lett volna a bővítés lehetősége, hanem jelenlegi területeik is elértéktelenednek.
Szerző: Csanádi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Békés megye, mezőgazdaság, erdő, Gőgös Zoltána rovat további hírei
Vihar - Betört a víz egy idős nő lakásába
A tegnap kidőlt fákat szedik össze Veszprémben
Összedőlt egy lépcső a BVSC uszodában - sérültek
UV ellenőrök lepik el a strandokat
Így tartsd el a családodat! - Most bizonyíthatna a Fidesz
"Rendkívül akciós" ajánlattal kopogtatott a NAV-nál a vállalkozó
Magyar ember nem számít nyugodt nyugdíjas évekre