címlapsztori
1/10
A Bulvár rovat pénteki cikkei
Zoe Saldana levetkőzött egy új magazin fotósorozatának kedvéért.
Túl közel sodródott Taylor Swift egy hónapja vásárolt tengerparti otthonához egy éjszakai fürdőző, ezért lekapcsolták.
A legújabb Star Trek film egyből a nézettségi listák élére ugrott, megszakítva ezzel a Vasember 3. részének hegemóniáját.
ByeAlex ezt akarta: legyőzni önmagát. A magyar előadó malmői szereplése olyannyira jól sikerült, hogy szombaton ismét felcsendül majd a Kedvesem az Eurovíziós Dalverseny döntőjében. Magyarországot elsőként említették a továbbjutó országok között a csütörtöki elődöntő eredményhirdetésekor.
A bollywoodi szupersztár, Sanjay Dutt csütörtökön megkezdte börtönbüntetését, miután elutasították legutolsó hosszabbítási kérelmét.
A Blikk megtudta, ki lesz az X-Faktor 2013-as szériájának műsorvezetője. Az Ördög Nóra anyasága miatt megüresedett pozícióra hosszú vívódás után kiválasztották a legmegfelelőbb embert Lilu személyében.
Demcsák sem viselkedett illendően a stúdióban
A második mondatnál elnevette magát, így viszonylag gyorsan lekeverték adásból csütörtök reggel Demcsák Zsuzsát, amikor a 65 éves magyarszecsődi nyugdíjas haláláról szóló anyagot konferálta fel. A férfit megvadult szamarak tépték szét.
A videó végül felkerült a TV2 videótárába, de átvágták, így itt már nem látható, amikor Demcsák Zsuzsa elneveti magát - írják a Velveten, ahol viszont látható a műsorvezető nevetése egy gyengébb minőségű videón.A TV2 közleményben kért elnézést a tört

A nagysikerű 300 című film várva várt folytatása mégsem kerül az idén a mozikba.
Egy váratlan fordulattal a történet szövésében a Barátok Közt Novák Lacijának, Tihanyi Tóth Csabának a cukorbetegséggel és annak lehetséges következményeivel kell szembenéznie.
A kritikus hetedik év Rippel Ferenc és Vivien számára is vízválasztónak bizonyult. A válófélben lévő házaspár sok nehézségen ment keresztül az elmúlt években. Ráadásul szigethalmi családi házuk részleteit öt éve nyögik.
Szokatlan jelenséget figyelhettek meg az Eurovíziós Dalfesztivál nézői: a finn énekesnő megcsókolta táncosnőjét.
Dundika "véletlenül" keveredett Majka háta mögé
Dundika és Majka élete merőben megváltozott, hiszen az egykori modell úgy döntött, beáll vokálozni szerelméhez, ráadásul ragyogó szépségével alaposan feldobja az élő koncerteket.
Dundika egészen véletlenül lett Majka vokalistája: egy élő, rádiós műsorban hirtelen be kellett ugrania egy megbetegedett énekes helyére. Majkának annyira megtetszett kedvese hangja, hogy megkérte, gyakrabban álljanak együtt színpadra. - Peti velem s

Döbbenetes történetről számolt be Bódi Csaba. Az énekes elmesélte, hogy megfenyegették, megzsarolták őt és barátját Jollyt, és bár eleinte a hatóságok bevonása nélkül próbálta megoldani a dolgot, végül mégis a rendőrség segítségét kérte. Jelenleg is nyomoznak az ügyben.
Kállay-Saunders már nem húzza fel magát
Tolvai Reni és Kállay Saunders András az újságokból tudták meg, hogy szakítottak. A fiatalok nehezményezik, hogy őket meg sem kérdezték, a rajongóiktól értesültek a cikkről. A Like magazin újságírója azonnal rákérdezett, mi igaz a híresztelésekből?
- Döbbenten álltunk a kész "tény" közlése előtt. Engem régen, vagyis a kapcsolatunk elején nagyon bosszantott minden hazugság, ami velem vagy velünk - kapcsolatban jelent meg. De ma már nem húzom fel magam ezek miatt egy kicsit sem. Nem éri meg - mon

A TV2 ismétlésekben adja az Irigy Hónaljmirigy paródiaműsorát, az M1 az új show-kat vetíti, az RTL II pedig megszerezte a csapat szülinapi koncertjének közvetítési jogait. Sosem voltak még ennyire népszerűek a Mirigyek.
Pál Dénes is csatlakozott az Ezer Lámpás Éjszakája nevű kampányhoz. A program ötletgazdája, Kárász Róbert és a Voice győztese meséltek az ügy fontosságáról a TV2 Mokka című műsorában.
A showmannél zárkózottabb közszereplőt talán nem is találni Magyarországon. Nemigen jár el otthonról, nem jár fogadásokra, vagy ha mégis, hát magányosan jár-kel, és nemigen áll szóba senkivel.
Rejtélyes üzenetet tett ki Facebook-oldalára Vastag Csaba. Az X-Faktor sztárjának életében ezek szerint bizonyosan nagy változás várható. De hogy magánéleti-e? Egyelőre nem árulta el.
Teljesen bekattantak a kacsák a TV2 fiatal sztárjának
Egészen kicsi kora óta extrém módon vonzódik a szárnyas állatokhoz Szulák Andrea tanítványa, Dani Mátyás, aki saját maga gondoskodik rengeteg állatáról.
- Pápán élünk egy nagy kertes házban, van hely a sok állatnak. Matyinak van tízféle kacsája, libái, indiai és selyemtyúkjai, és most végre valóra vált az álma: vett magának egy pávapárt - árulta el a kisfiú édesanyja, Magdi a Life.hu-nak.- Rengeteg k

Mit keres Alföldi az X-Faktorban?
A Nemzeti Színház távozó igazgatója az RTL Klub tehetségkutatójának mentora lett.
Alföldi nem akar pontos mozdulatokkal irányítani, egyetlen célja van: önálló, értékes személyiségeket találni, akik hatással vannak mindenkire. S hogy miért vállalta a felkérést?- Mert minőségi dolog, és ami a legfontosabb: embereknek segít, hogy önm

Gesztesi Károly igent mondott
KGB ügynököt alakít Gesztesi Károly a Sakk című musicalban. A színész ugyanis igent mondott Forgács Péternek, a Győri Nemzeti Színház igazgatójának. A részletekről a TV2 Mokka című műsorában meséltek.
Huszonegy év után Magyarországon újra színpadon láthatjuk a Sakk című musicalt. A darab pikantériája, hogy a slágereket a legendás ABBA fiúk írták.- '92-ben játszottam a főszerepet, az orosz sakkozót. Nagyon szerettem. Elképesztően jó a zenéje! Akkor