Alekosz most megfizet: az RTL benyújtotta a számlát
Már akkor tudni lehetett, hogy akár súlyos tízmilliókat is bukhat szerződésszegése miatt Alekosz, amikor megjelent a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában. Most azonban meg is kezdődött az eljárás.
Az RTL Klub több milliós fizetési meghagyást nyújtott be az egykori ValóVilág-nyertes ellen. Alekosz ellentmondással élt, tehát az ügy a bíróságon folytatódik majd. Dr. Mester Csaba ügyvéd az Új Ásznak elmondta: nehéz menekülni a kiszabott büntetés elől.
- Akik valóságshow-ba jelentkeznek, nagyjából olyan exkluzív szerződéseket írnak alá, amivel tulajdonképpen a lelküket is eladják. A sok-sok kitétel között minden ilyen dokumentumban brutális kötbérek szerepelnek arra az esetre, ha valaki megszegné a megállapodást. Nagyon kemény, súlyos összegekről lehet szó, ami alól esélytelen kibújni. Legfeljebb akkor, ha ebben az esetben a TV2 vállalja a kifizetést. Ha nem, a végrehajtó a bankszámlára, jövedelemre való sikertelen terhelés után mindenét elviheti az illetőnek. Lakását, autóját is akár - árulta el a napilapnak az ügyvéd.
Korábban az RTL Klub úgy nyilatkozott, hogy Alekosz szerződést szegett, annak is a legelfogadhatatlanabb módját választotta, ezért természetesen az összes következménnyel számolnia kell.
- Bíróságra visszük az ügyet! Általában a játékosokkal szerződések kötbért is tartalmaznak, ami újabb milliókat jelent, illetőleg lehetőségünk lesz arra, hogy kártérítési perbe fogjuk a szerződésszegőt - vázolta a görögre váró szomorú jövőt Kolosi Péter programigazgató.
Alekoszt jelenleg a TV2 ügyvédje képviseli. A görög hős kijelentette: biztos abban, hogy nyereményeit megtarthatja.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
RTL, ValóVilág, VV4, TV2, ÖsszeEsküvők, reality, valóságshow, Alekosz, bíróság, ügyvéd, szerződésszegés, büntetésa rovat további hírei
Balázs Klári így vigyáz Gyuri bácsira
Nánási Micinek öccse születik
Szulák Andrea a szülőszobán bocsátott meg az apjának
ByeAlex a 10. - Ezt nem kell magyarázni
Eltűnt a Komár árvájának pénzt gyűjtő férfi
Nótár Mary 12 évesen már eltartotta magát
Jakupcsek Major Tamásnak köszönhette a boldogságot