Bea asszony meztelen fotókon! Győzike tombol!
címlapsztori
1/10
A Playboy visszautasíthatatlan ajánlatnak számító másfél millió forintot kínál Gáspár Beának, ha levetkőzik a magazin számára.
A 32 éves Bea asszony a tervek szerint a férfimagazin júniusi címlaplánya lenne - persze, ha erre a család is rábólint. A romák ugyanis elítélik a nyílt meztelenséget, félő tehát, hogy Bea környezete rossz néven venné a pucérkodást.
A showman feleségének attól is tartania kell, hogy támadás éri két lányát, Evelynt és Virágot. Bea asszonyt eddig csak férje, Győzike látta teljesen meztelenül. Néhány éve vállalt ugyan egy fotózást, de akkor csak fürdőruhás képek jelentek meg róla.
Győzike úgy nyilatkozott: ő beleőrül, ha felesége meztelenül pózol majd a kamera előtt. "Az sem érdekel, mennyi pénzt kap érte, én odaadom neki a dupláját, csak maradjon otthon és főzzön. Két gyereket nevel, gondoljon arra is, hogy mit szólnak hozzá más szülők!" - mondta Győzike a Blikknek.
Forrás: STOP/BLIKK |
STOP

a rovat további hírei
A barátok Angelina Jolie életéért aggódnak
Pötyi bejósolta a lottó ötöst
Gubás Gabi leesett a színpadról
Jakupcsek Gabriellának nem mindegy
Mary Zsuzsi a briliánst kedvelte leginkább
Legendás zenészekkel nyitott a pesti Hard Rock
Rihanna nem lesz Whitney Houston