Camila egy szál tangában kapta rajta a férjét
Matthew McConaughey épp a sztriptízjelenetet forgatta Magic Mike című filmjéhez, amikor neje, Camila Alves észrevétlenül a stáb tagjai közé vegyült.
A brazil szépség, aki alig egy hónapja ment feleségül gyermekei apjához, titokban lopózott be a forgatásra, hogy meglesse jóképű férjét.
McConaughey a filmben a sztriptíz klub tulajdonosát, Dallast játssza.
A férfi örül neki, hogy nem tudott Camila jelenlétéről, hiszen már így is épp elég rémült volt a táncos jelenet felvételei miatt.
- Fogalmam sem volt róla, hogy ő is ott van. Ehhez úgy kellett belopakodnia hátul, aminek nagyon örülök, mert csak még idegesebb lettem volna, ha meglátom. Így viszont letudtam a feladatot, ő pedig nagyon élvezte - mesélte a sztár a Daily Mirrornak.
- Idegőrlő volt mindenki szeme láttára táncolni. Mindeközben még le is vetkőzni pedig elsőre lehetetlennek tűnt a számomra. A legnagyobb kihívást a falatnyi tanga jelentette. Nagyon meg kell bíznod ebben a parányi ruhadarabban, hiszen nincs semmi más védelmed a színpadon. Amikor először felvettem, kipróbáltam minden lehetséges pózt gyorsan, hogy lássam, mennyire takar, nem esek-e ki belőle valahol - ecsetelte a helyzet komolyságát Matthew McConaughey.
Szerző: wa | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Matthew McConaughey, színész, film, sztriptíz, tánc, Camila Alvesa rovat további hírei
"Egyszerűen beindulok egy érett nő láttán"
Kiderült, hogy ByeAlex miért ilyen
Szandiék házasságának van egy gyenge pontja
Balázs Klári így vigyáz Gyuri bácsira
Nánási Micinek öccse születik
Szulák Andrea a szülőszobán bocsátott meg az apjának
ByeAlex a 10. - Ezt nem kell magyarázni